David Astle
The Babylonian Woe

XI. FEJEZET
HANGOK A PORBÓL


Mielőtt a görögöket valaha is megszállta volna a nemesfém darabkák iránti vágy, minek következében teljesen a nemzetközi nemesfém- és rabszolgakereskedők szolgáivá váltak, már hosszú idő óta használatos volt közöttük különböző anyagú pénz .  Kevés adat maradt fenn e korábbi csererendszerről, de bizonyos, hogy létezett és ismeretes volt az állami kiadások ellenében forgalomba hozott pénz jelentősége .

A 19. századi érmeszakértő, Babelon, így ír erről :  „Elfogadván a Peloponnészoszon pénzként forgalomban lévő vasöntecsek létezését, könnyű meghatározni a fejedelem (Pheidon) szerepét .  Nem a pénz feltalálója volt ő, hanem mint Servius Tullius is, csupán megújítója.  Meghatározott súly és mértékegység rendszert vezetett be Peloponnészoszon, mert a korábbi több fajta rendszer zűrzavart keltett a kereskedelemben .  Az új pénz súlyát az új súlyrendszerhez igazította és érvénytelenítette a régi, ormótlan vaspénzt, aminek számos példányát felszentelte Argos templomában .”(1)

Az érmeszakértők legyintve utasítják el a pénz jelképeire vonatkozó feltevést, miszerint ősi időkben bőrre, fára agyagra jegyezték a csere egységeit .  Suidas, Cedrenus és Seneca is ír(2) erről .  A mai, úgynevezett primitív pénzek — mint az óceániai kagylópénz — tanulmányozása azonban semmi kétséget sem hagy afelől, hogy elődeink igenis értették a pénz valós lényegét és önmagukban értéktelen anyagokat használtak egységeinek kézzelfogható jelölésére .  Ahogy a melanéziaiak és mikronéziaiak is az idők kezdetétől kagylót használtak erre a célra.(3)

Semmi kétség sem lehet, hogy a nemesfémek értékmeghatározó alapkénti rendszeresítését megelőzőleg létező, anatóliai és mediterráni társadalmi szervezetek általában olyan szerkezetre épültek, aminek ezen pénzfelfogás volt sarokköve .

Azonban nem meglepő, hogy az érmeszakértők elhessegetik e pénz jelentőségét és kétlik, hogy valaha is létezett .  Ők csupán a nemesfém anyagú pénzekről írnak .  Ilyen módon lényegében ők is a nemesfémforgalmazók társadalmi rendjét szolgálják és érthető, hogy elutasítják a pénz olyan jelképeit, melyek gazdáik szamara nem megfelelőek .

Fritz Heichelheim professzor, Ókori Gazdasági Történelem című könyvében azt írja, Suidas a rómaiaknak tulajdonítja a bőr és ostracina (kagyló és cserép darabkák), Numa Pompilius előtti, pénzkénti használatát.  Kagylók feltűnnek Magna Graecia érméin is, különösen Tarentumén .  Ez, esetleg azt jelentheti, hogy Olaszországban(4) abban az időben meg emlékezetben élt a kagylópénz .  A mükén királysírban Schlieman által talált osztriga héjak(5) — és a vulkáni üveg fegyverek — arra utalnak, hogy az obszidián fegyverek korában még a megelőző idők gazdagsági jelképeiként tisztelték a kagylókat .  Persze a kagylónak és minden más pénznek is, csak addig volt értéke, míg mögötte állt az uralkodó akarata .

A mai kormeghatározás és Hérodotosz véleménye szerint, Trója ie. 1250-ben esett el, Agamennon görögjei előtt .  Elfogadható feltevés, hogy Trója, a Dardanellákat ellenőrző hettita birodalom külső állomása volt és vezetői hettita nyelvet beszéltek.(6)  Bogazköy, a hettita főváros, lerombolását, ma egyöntetűen ie 1225-re teszik .  Ezen esemény darabokra szakította a hettita világot.(7) Csakis tapasztalt, fegyelmezett és jól szervezett sereg lehetett képes a város bevételére .

Tehát, a Dardanellák átkelésétől és Trója kifosztásától Bogazköy bevételéig eltelt években menekülők szabadságot kereshettek nyugat felé.  Ez látszik az egyedüli szabad útiránynak, mert északon és észak-nyugaton a tenger népeinek szövetsége állt, dél-keleten Asszíria, mely minden bizonnyal a tenger népeinek szövetségese volt, délen pedig, Ugarit és Alalak üres romjain túl, a tengerparton a sínai határig, a hettiták ellenségei éltek .

Következésképpen elfogadható az Aeneas, trójai menekült, latinusi letelepüléséről szóló történetét, amit Livy jegyzett fel (I.k.) .  Erre utal a hettita, trójai és latin nyelv közötti erős hasonlóság is.  Dawson(8) szerint, a hettita világban állami monopólium volt a bőrkikészítés .  Ez, azt feltételezheti, hogy a bőr volt pénzük anyaga .

Minthogy a hettita állam hosszú és szilárd fennállásához mindenképpen szükség volt nemcsak a csereegység, de annak anyagának szigorú kézben tartására is .  Még valószínűbbé teszi ezt az tény, hogy a hettita államot a korai mezopotámiai városok mintájára szervezték, mármint hogy Isten, a papkirály, a papság és a hívők természetes életrendje szerint .  A nyelv hasonlósága és a trójai legenda mindenképpen azt feltételezi, hogy a római patríciusok ősei Anatólia északi részéről és következésképpen a hettita (Bogazköy) hatáskörből származtak .  Ha ez így volt, akkor magától értetődő, hogy ugyanolyan pénzrendszert vezettek be mint régi hazájukban .

Haeberlin professzor(9) ie. 338-ra teszi(10) az első római fémpénznek tartott Aes Grave megjelenését .  Ha ez helyes, akkor mit használtak pénzként ezen időpont előtt? (Merthogy Servius viszonylag pontos birtok felértékelését és adóját is mérni kellett valamiben!) Nem elfogadható, hogy durva rézdarabokat (aes rude) használtak mindennapos fizetőeszközként.  Szikrányi kétség sem fér hozzá, hogy kifinomult rendszer működött, ami egyáltalán nem volt elszigetelve a görögországi rendszertől, amiben a „hitel” bizonyos formáját használták .  E rendszer valószínűleg nem kapcsolódott az ezüsthöz és így a nemzetközi nemesfémforgalmazók nem gyakoroltak különösebb befolyást fölötte .

Nincs okunk kétségbe vonni Suidas, Numa Pompilius előtti, bőr és agyag pénzekre tett megállapítását .  Az Etruriában még ma is található agyag „skarabeusok" kifejezetten agyag címletekre utalnak .  A bőrpénz természetesen már régen elporladt .  Az sem feltételezhető, hogy a bankárok által az ie. 5. századi Athénban kibocsájtott, fedezetnélküli pénz, bármi módon is új ötlet lett volna.(11)  Minthogy egész közel-kelen az agyag volt a feljegyzések fő anyaga, természetes, sőt elvárható, hogy agyagpénzt használtak Etruriában és más olyan helyeken, ahol a babilóniai vagy görögországi bankárok ügynökei kereskedtek .  Az agyag címlet is a csereegység szorzatának és osztatának kézzelfogható megjelenése .

Livy, a római királyok lovasságának pénzeléséről (I.k.) :  „Minden század 10.000 aest kapott a kincstártól lovak vásárlására .  Gazdag özvegyekre kivetett 2.000 aes adományt pedig élelmezésükre és fenntartásukra .”

Tehát, ha Servius idejében sem ezüst, sem rézérme nem volt, akkor azt kellene elhinnünk, hogy gazdag özvegyek egy zsáknyi durva rézzel mentek a kincstárba?

Ahol az adók kivonják a forgalomból a csere egységeit, ott lennie kell egy erőnek, mely ezen egységeket forgalomba hozza .  Mi volt hát azon pénz forrása, ami által a királyi Róma népe némi pontossággal felbecsülhette vagyonát ?  Láthatjuk, hogy helyes Suidas tudósítása.  Justitian Panadectjének tizedik könyvében figyelemre méltó szakasz található Julius Paulustól, egy isz. 3. századi jurisconsultól :

„A vétel és eladás kialakulása a cserével kezdődött .  Régen a pénz ismeretlen volt és nem létezett mód, ami által a cikkeket pontosan fel lehetett értékelni .  Mindenki olyanokra cserélte — a kor és a körülmények szerint — a számára felesleges dolgokat, amiknek hasznát vette .  Mivel gyakran megesik, hogy valakinek olyasmire van szüksége, amiből a másiknak bőven van .  De, amikor időben ritkán esett egybe, hogy valaki olyasminek volt bővében ami a másiknak kellett, szükségessé vált egy eszköz, aminek törvényes és állandó értéke orvosolja a csere bajait .  Ezen, hivatalosan kihirdetett és forgalomba bocsájtott eszköz megtartotta vásárlóerejét — nem annyira anyagából eredően, mint inkább mennyisége miatt .  Ettől az időtől kezdve, csak a csere egyik tényezőjét nevezik árunak.  A másik: ár .”

Hogy a korai Róma és Etruria cseréit irányító eszköz agyag, bőr vagy fa volt-e, mit sem számít .  A lényeg, hogy lévén önmagában értéktelen, igazi pénz volt és az elfogadását elrendelő törvény alapján képviselt értéket .  Még fontosabb, hogy milyen könnyen lehetett hamisítani (ami bizonyára végső bukását eredményezte) és hogy ki hozta forgalomba, a bankár, kamat ellenében, vagy az állam, kormánykiadásokra .  A Paulustól vett előbbi idézet nem tett többet, mint kifejezte az ókor filozófusainak véleményét .  Majdnem mindegyikük írt a számszerinti, avagy biztosíték nélküli pénzrendszerről, mit az egyedüli természetes rendszernek tartottak .  Azonban egyikük sem foglalkozott vele, hogy vajon állami kiadások ellenében kell-e kibocsájtani a pénzt .  Ez az annyira nyilvánvaló lehetett számukra, hogy fel sem ötlött bennük megvitatása.  Ezek az írók, el sem képzelhették a magán pénzkibocsájtás mai sikerét és merészségét és azt, a hogy korábban tiltott tevékenységet szükségszerűségként fogadják el .  Még Arisztotelész sem gondolhatott ilyet, pedig neki valamelyes ismeretei voltak a pénzügyi világ rejtett áramlatairól .

Arisztotelész, Plátó, Szókratész, Zénó mindannyian világosan írtak e kérdésről és mindegyikük olyan korban élt, amikor még a biztosíték nélküli rendszer volt érvényben.(12)  Plató a legegyértelműbben ír a pénzről és látható, hogy tanulmányozta a számszerinti rendszert .  Ie. 429 és 347 között élvén, Athénban kellett lennie a peloponnészoszi háború idején, amikor e rendszer Spártában még mindig élt — ha másként nem, emlékezetben .  Bár valószínű, hogy a háború következtében a bankárok, nemesfém meséjére alapozott, magán pénzkibocsájtása váltotta fel.  Minthogy Aschines, Plató tanítványa, jól ismerte Karthágó biztosíték nélküli rendszerét,(13) valószínű, hogy Plató is jártas volt e kérdésben .  Mivel ie. 340-ig Karthágóban nem vertek érmét,(14) elképzelhető, hogy a Törvények írásakor (ie.349 vagy 348) volt olyan karthágói Athénban, aki képes volt elmagyarázni az érdeklődőnek országa pénzrendszerét .  Plató így írt a pénzről :

„Továbbá, a törvény (az eszményi köztársaságé) elrendeli, hogy senki magán személy nem birtokolhat — vagy halmozhat fel — aranyat, ezüstöt és pénze csak hazai használatra legyen, ami a mesterekkel, szolgálókkal, a köztük járókkal és rabszolgákkal való üzlethez szükséges .  Miért is, polgáraink között olyan pénznek kell forgalomban lennie, ami nem elfogadható más népek között .  Külföldi vállalkozásokra, utazásokra, követekre, hírnökök (külföldi) kiadásaira és hasonló dolgokra, a kormánynak birtokolnia kell más államok pénzéből is .  Ha valakinek külföldre kell mennie, szerezze meg az archon hozzájárulását és menjen, de visszatérésekor, ha maradt ebből a pénzből, helyezze el azt a kincstárban és kapjon egyenlő összegű hazai pénzt .  Ha kiderül, hogy elrejtette, legyen a pénz elkobozva és aki tudta és nem jelentette, a pénz hozójával egyenlő kiátkozásnak és szégyennek legyen kitéve .  A bírság pedig ne legyen kevesebb mint a visszahozott pénzösszeg .”(15)

Kevesebb mint 400 évvel az argoszi Pheidon uralkodása után, Arisztotelész megállapítja :

„A nomisma önmagában csupán eszköz, aminek a törvény és nem a természet által van értéke .  Tehát elegendő a használói közötti megállapodás, hogy megfossza értékétől és hatalmától .”(16)

Az Etikában ezt írta (V.5.) :

„Önkéntes megegyezés folytán, a nomisma a csere közvetítőjévé vált .  Nomismának nevezzük, mert hatékonysága nem a természetnek, hanem a nomosnak köszönhető, és mert mindig hatalmunkban áll, hogy ellenőrizzük .”

Tehát, négyszáz évvel a nemzetközi nemesfémforgalmazók kereskedelem feletti hatalomra jutása után, a tudósok még mindig tisztán látták a pénz valóságát és azt, hogy a törvény kinyilvánulása .  Még mindig tudták, hogy csupán emberek közötti forgalomba juttatott szám, mi értéket értékhez viszonyít és nem kézzel fogható anyaga adja fontosságát .  A tudósoknak azonban tudatában kellett lenniük, hogy ha e törvényt nemesfémre jegyzik, a csereegység értékére vonatkozó egyezmény megváltoztatása nem jelent veszteséget az olvasztóval rendelkező bankházak számára .  Ha a megállapodásban történt változás hátrányos a nemesfémérmék birtokosaira nézve, azok egyszerűen beolvaszthatják érméiket és csendben olyan országokba juttathatják, ahol nagyobb hasznot hoznak .

Helytelen tehát azt állítani, hogy a pénz, mint olyan, a nemesfém érmék veretésével kezdődött .  Közelebb áll az igazsághoz az a megállapítás, hogy magán személyek bizonyos csoportja, melynek tagjai ott voltak a világ minden jelentősebb államában, a befolyása alatt álló nemesfémet tette a pénz anyagává, hogy nemzetközi ellenőrzést nyerhessen felette .

Semmi esetre sem változtatja meg az ezüstpénzről felvázolt képet az a tény, hogy Görögország legkorábbi érméi jobbára csak helyi forgalomban voltak .  Néhány város kivételével, minden görög államnak külföldről kellett beszereznie az érméihez való ezüstöt és így arra kényszerült, hogy a nemesfémforgalmazókkal üzleteljen .  A nemesfém kereskedelemnek egy kis és nagyon titkos csoport kezében kellett lennie.  Egyrészt azért, mert a viszonylag kevés forrás, úgymond a világ végén volt elszórva, másrészt pedig, mert csakis így tarthatták kezükben az általuk bujtogatott háborúkból származó rabszolgák kereskedelmét.  Bányászatukhoz természetesen elengedhetetlenül szükség volt rabszolgákra .  Például az a tény, hogy a spanyolországi pun bányákban még a legközönségesebb dúcolásnak sincs nyoma, csak azt bizonyíthatja, hogy a bányászok valószínűleg hadifoglyok voltak, kiket potom pénzért vettek a győztes tábornokoktól .

Úgy tűnik, abban az időben bőven volt ilyen munkaerő és a rabszolgák sokkal kevesebbe kerültek, mint a legalapvetőbb elővigyázatosság .  A rómaiak művelése alatt egész más képet mutatnak a spanyol bányák.(17)  A betont is beleértve, minden biztonsági módszert alkalmaztak .  Ez is arra a tényre utal, hogy Rómában az állam napi kiadásaira még az ezüstpénz idején is bőven volt a túlértékelt bronz fedezetnélküliekből — a csodálatos aes kisebb és nagyobb címleteiből.(18)

A történelem újra meg újra bizonyítja, hogy nemesfém oda áramlik, ahol nagyobb hasznot hozhat .  A közgazdászok úgynevezett Gresham törvénye pontosan ezt írja le :  „A rossz pénz kiszorítja jót .” Ez annyit tesz, hogy a forgalomban lévő ezüstérmék helyére kisebb belső értékű (rossz) pénz lép .  (A kérdés persze az, hogy kinek rossz ez?) A kiszorult ezüst felhalmozódik és olyan piacokra áramlik, ahol legmagasabb az ára .

Számtalan példa van ilyen esetre, íme néhány :

(a) Az ie. 5. század folyamán teljesen eltűnt az ezüst Athénból és helyét előbb agyag, majd orichalcum (egyfajta réz) foglalta el .

(b) A Köztársaság végén Rómából főleg kelet felé áramlott(19) az ezüst, mert ott 6:1 volt az átváltási arány, a Cézár által megállapított 12:1-el szemben .  Bronz és orichalcum lépett helyére .

(c) Az angol ezüstérmék Indiába áramlása az 1666-os törvény után .(20)  Helyüket az aranyműves nyugtái az Angol Nemzeti Bank jegyei és a főkönyvi jóváírások töltötték be .

(d) Az ezüst rubelek eltűnése Oroszországból(21) a 18. században.  Helyére előbb réz rubelek, Katalin után pedig papír rubelek léptek .

(e) Saját országunk, Kanada, ezüst érméinek 1967 és 1973 közötti majdnem teljes eltűnése .  Helyükre közönséges fémötvözet lépett .

Heichelheim professzor leszögezi :

„Az ie. 560 előtti pénzfelhalmozás azokban a körzetekben történt, ahol az érméket verték és soha nem más országokban .”(22)  E tény arra utalhat, hogy 560-ig betartották az érmekivitelt tiltó törvényt .  Az országot esetlegesen elhagyó ezüst, öntetként lehetett kicsempészve .

„Sem athéni, sem itt járó, ne adjon kölcsön pénzt kivitelre .  Kivéve gabonára vagy olyan terményre, amit a törvény engedélyez .”(23)

Plátó korára már mutatkoztak a nemesfém érmerendszer gyengeségei, s ezért a pénz kérdésének növekvő vitatása a filozófiai iskolákban .  De, úgy tűnik, a boncolgatás semmiféle gyakorlati intézkedéshez nem vezetett .  Az aes grave rendszer római bevezetése ilyen megvitatás eredménye lehetett és az egész, roppant hasonlít a Plátó által az eszményi köztársaság számára javasolt pénzre .  Ie. 338 az aes grave rendszer bevezetésének általánosan elfogadott időpontja .  A római szakértők eddigre tökéletesen megismerhették Plátó tanításait .  A világküldetésének tudatától máris felkavart városállam nem hagyhatott figyelmen kívül egyetlen lehetőséget sem, mely megtarthatta életerejét és erkölcsét .  Az aes grave rendszer ilyen lehetőség volt, mert ebben az állam költötte forgalomba a nemzeti pénzt, minek értékét mennyisége határozta meg .

A nemesfém rendszer, Pláto idejére nyilvánvalóvá vált gyengeségei :

(a) Az érmék elkopnak és a felhalmozás kivonja őket a forgalomból .

(b) A keménykövi bányászat, a bányagazda számára nem hoz hasznot rabszolgák nélkül .

(c) Esetleges béke időben nehéz a rabszolgák pótlása .

(d) A bányák kimerülnek .

(e) Nemzeti szerencsétlenség idején az érmék eltűnnek a forgalomból (főleg külföldiek kezében), pedig épp akkor lenne a legnagyobb szükség rájuk .  Az összeesküvők a háborús időszakot kedvelik legjobban, mert akkor alkudozhatnak a legkeményebben az emberiséggel és kormányaival .

(f) A kapitányok és kalmárok, lehetőség szerint, még békeidőben is rakományt kerestek visszaútra .  Ha nem volt rakomány, egyenlegüket nemesfémben vagy rabszolgában vitték el .

Egy olyan országnak, mint Görögország, hanyatló éveiben általában kereskedelmi mérleghiánya van, mert földje nem tudja megfelelően ellátni viszonylag nagyszámú lakosságát .  Ez tovább csökkenti nemesfém tartalékát .  Plátó korára ennek már bizonyára látható jelei mutatkoztak .

A laureioni bányák kimerülőben voltak és Xenophon hiába sürgette a kormányt, hogy vegyen tízezer rabszolgát (valószínűleg pénzelőitől) és adja bérbe a bányatulajdonosoknak .  Az elmúlt korokban jelentős mennyiségben forgalomban lévő ezüstből most alig volt és a nép elégedetlenkedett .

Az Athénban még ma is található kelet-mediterráni agyag érmemásolatok(24) nagy száma azt mutatja hogy a külföldi bankárok — Gresham törvényének szellemében — a Lenormant által említett, saját kibocsájtásaikkal töltötték be az űrt .  Ezt úgy érhették el, hogy a bankár elmagyarázta ügyfelének, mennyivel biztonságosabb, ha az ezüst az Akropoliszban marad letétben — ahol maguk az istenek vigyáznak rá — és inkább az agyagmásolatokat fogadja el, miket szükség esetén bármikor ezüstre válthat.(25)

A Görög Érmékben Seltsman elmondja (179.o.), hogy birodalmának összeomlását követőleg, Athén újra kezdte régebbi pénzügyi tevékenységét.  Erős bankok, mint a pasioni — mely minden fontosabb görög városban tevékenykedett —, pénzpiacot teremtettek az egész görög világ számára.  Azonban nem említi az agyag másolatokat, a pénz kibővülés bizonyítékait, amikről Lenormant, még ha kissé bátortalanul is, de írt .

Amire Seltsman valójában rámutat, az feltevésünk helyessége, miszerint a peloponnészoszi háború igazi célja egy pénzközöspiac megalapítása volt .  A bankok nem virágozhatnak ha a kormány (és a nép) nem válik adósukká és eszközükké .  A háború alatti teljes kimerülése miatt, Athén és Spárta nem tudott szembeszállni a bankár, kormány kölcsönökből eredő, emberfeletti hatalmával .  Bár kevés emlék maradt fenn erre vonatkozólag, de bizonyos, hogy ilyen helyzet állt elő .  Az athéni kormány háború utáni elkeseredett erőfeszítései — hogy valamiképpen növelni tudja az államkiadást (mint a donative és a theorica is) és ezzel egy időben pénzt vonjon ki a forgalomból (forgalmi adó) — arra utalnak, hogy a város szilárdan a nemzetközi pénzhatalom markában volt .  Háromszáz év után most Spárta is újra e marok szorításába került .

Sem Athén, sem Spárta nem nyert semmit a háborúból .  Egyikük sem győzött, egyikük sem veszített .  Mindkettő kimerülten hevert és testük fölé a pénzhatalom gúnyos szolgái a rabszolgaság láncát vonták .

Seltsman azt írja, Cyrene, Chalcidice és Dél-Oroszország piacai voltak Athén megújuló virágzásának forrásai .  Azonban Rostovtsev professzor rámutat, hogy, a helyi kézműipar eredményeként, az ie. 4. században bezárult a 6. és 5. században kiterjedt dél-oroszországi kereskedelem .  Rostovtsev szerint, a negyedik században nőtt az athéni lakosság és a munkanélküliség, és osztályarc folyt.(26)

Az árak emelkedése általában a forgalomban lévő pénzmennyiség növekedését jelzi .  A munkanélküliség nem zárja ki a pénz mennyiség növekedését, mivel a donative és a theorica pénzt juttatott forgalomba .  A jelentősen csökkent piacok többé már nem tudták felvenni a görög ipari termelés áruit, de ennek ellenére, a valójában „kenyeret és cirkuszt” jelentő donative és theorica költségére, továbbra is pénzt hoztak forgalomba .  Ez pénzhígulást és áremelkedést okozott .  Rostovtsev professzor megállapításait figyelembe véve, valószínű, hogy a peloponnészoszi háború után Athén nem árut, hanem magán teremtésű tőkét exportált.(27)  Tehát az ókorban tökéletesen megértették a csereegység jelentőségét, mint elvont fogalomét, a mindennapos cserék megkönnyítésére .  Nem kétséges, hogy e tudás az ezüst alapú csererendszer előtti, ősi idők öröksége volt .

Spárta, a Boeckh által említett(28) görög városok és Róma törvényeiből ítélve úgy tűnik, az ókorban nagyon is jól ismerték a nemesfémpénzben rejlő pusztító erőt .  A bankárok is ugyanúgy ismerték az abban rejlő lehetőségeket .  Tudták, hogy általa hatalmukba keríthetik a nemzetgazdaságot és bármikor fellendülést, vagy hanyatlást idézhetnek elő.  Akkoriban is voltak úgynevezett bizakodás nélküli időszakok, amikor az árak az előállítás költsége alá esnek és a bankár ügynökei bagóért vásárolhatják fel a gyárakat .  Néha még erre sem volt szükség, hanem az állítólagos adósság fejében egyszerűen lefoglalták az üzemet és termékeit.  A végrehajtó árverései akkoriban is legalább annyira a nyerészkedés helyei lehettek mint ma .

Tehát, amikor minden más város és fejedelem meghajolt a nemzetközi bankárok követelése előtt, az említett államok határozottan visszautasították a banktevékenységet és annak hirdetőit, mert ismerték a magánkibocsájtású nemesfémpénz gonoszságait .  Csak az ie. 4. században törtek meg a szüntelen nyomás alatt .  Ez bizonyosan a perzsa achaemenid hercegek és Sándor hódításának következménye lehetett .  Sándor után nem nagyon maradt olyan állam, ahol nem nemesfém volt a pénz anyaga .

A következő a pénzhatalom által előidézet gazdasági fellendülés és visszaesés vázlata :

Kezdetben a bankárok és ügynökeik látszólagos pénzbőséget teremtenek .  Számukra ez csupán a rabszolga írnok munkájába és az agyagtáblába kerül .  Az üzlet fellendül, emelkednek a bérek és az árak .  Az áremelkedés végül is olyan helyzetet teremt, hogy a külföldi áruk olcsóbbá válnak mint a hazaiak .  Tönkremennek egyes belföldi manufaktúrák .  Az adós kézművesek pánikba esnek és felkészülnek az eshetőségre, hogy a bank megvonja hitelüket .  Közben a bankárok mindenfelé mondogatják :  „rossz idők járnak,” „elfogyott a pénz,” „nincs hitel”.  Tehát amikor a kölcsönöket végül is visszahívják, a kézműves kötelességtudóan felkutatja minden ezüstjét és, ha tudja, kifizeti a bankárt .  Amikor az ipar és az árak összeomlása olyan pontot ér el, hogy már nem kifizetődő a külföldi áruk hazai eladása, a belföldi ipar lehetőséget kap az újrakezdésre .  A bankárok dörzsölhetik markukat, hogy a válság szép hasznot hozott .  Kézművesek egy új nemzedéke kap kölcsönt a bankár főkönyvéből és minden kezdődhet előröl .

Az elmúlt néhány ezer év „birodalmainak" és „civilizációinak" ezen örökös fellendüléséből és visszaeséséből ered az indo-európaiak mai szomorúságos helyzete .  Látszólag mindenük meg van, de valójában nincs semmijük, csupán végkifáradásuk, és a káosz és pusztulás egyre láthatóbban ólálkodik körülöttük, mert kiveszett belőlük fennmaradás ösztöne .

A könnyen fajöngyilkosságnak bizonyuló tervezett fajkeverés, a fogamzást gátló szerek terjesztése, az élő magzat, anyaméhből való kitépése miatt, a kétségtelenül háborodott bankárok ármánykodásaitól gyötrődő indo-európai népek egyre gyorsabban válnak a világ népességének töredékévé .  Megeshet, hogy hamarosan azok a fajok irtják ki, melyek nem régiben még isteneknek tartották, mert annyira felettük álltak .  A nemzetközi pénzhatalmat ez természetesen nem zavarja, hiszen ez volt a terve .

De egy dologról megfeledkeznek e tervezők .  Az élet ösvénye felett lebegő végső pusztulásban ők is el fognak veszni .  Akár számítanak erre, akár nem, a többiekkel együtt ők is kiírttatnak majd .

Merthogy, ha valaha is eljön Isten Királysága, az olyan világ lesz, melyben aligha marad mai betegségeinkből és a gonoszság és hozzá nem értés kötelékeiből .  Ott fog felemelkedni, ahol a megmaradó szerények és alázatosak meghajolnak az Isten, örökkévaló öntudat által parancsolt természetes rendje előtt, ahol a papkirály a földi ragyogásban uralkodó Isten, emberek számára érthető hangja, ahol a papság az embereket alakító erők és a hívek megértésére lett kiképezve, ahol az emberek dolgukat végzik és bíznak uralkodóik őszinteségében és képességében, és az életben nem keresnek mást, mint örökkévaló uruk ragyogását és mindig a tisztesség útját járják .

Visszatérvén az ókori Athénhoz és pénzéhez, az állítólagosan az Akropoliszban lévő ezüstérmék agyag másolatainak bankárok általi forgalomba hozása ugyanolyan hatást ért el, mintha tényleges érmék lettek volna :  áremelkedést idéztek elő .  Avagy fordítva :  az agyagérmék kivonása árcsökkenést váltott ki .  Tehát, amikor elmúlt a válság, vagyis amikor az árak elérték az állam teljes tönkretétele nélküli legalsó határukat, a bankár egyszerűen néhány számjegyet vezetett főkönyvébe és elkezdődhetett a „fellendülés .” Ez napjainkban is így van .  Ha az ügyfélnek — ráterheléssel, átutalással, vagy újra hitellel (csekkel) elrendezhető — számlakiegyenlítésén felül esetleg készpénzre is szüksége lett volna, Athén és Piraeus bankárai egyszerűen munkára fogták a rabszolgákat és gyorsan agyagérméket készíttettek .  Az agyagérmék égetése némiképp drágább lehetett, mint a mai főkönyvi-jóváírás-pénzhez szükséges papír, tinta és nagy sebességű másológép .

Ebből eredt a bankár óriási vagyonfelhalmozási lehetősége az olyan városállamban, ahol jelentős ipar volt, és tőle függtek a kalmárok és hajós kapitányok .  Ez még inkább így volt ha a termelés nagy része külföldre irányult .

Ure professzor azt tartotta,(29) a városállamok zsarnokai a tőke, pénzként ismert új alakjából nyerték hatalmukat .  Általánosságban egyetérthetünk véleményével, de itt meg kell kérdeznünk :  A tőke miféle új alakja? Fémpénz mint tőke, vagy mi? Feltételezhető, hogy Suidas, Seneca és Cedrenus — Nume Pompilius előtti Róma agyag- bőr- és fapénzére utaló — hivatkozásai Görögországra is vonatkoztathatók .  Ez főképp így lehet, ha helyes a hettita állam bőr monopóliumáról szóló állítás .  Suidas bőrpénzt említ Lacedaemonban is .  Nincs rá ok amiért a görög városok ne használták volna e könnyen beszerezhető (és olcsó) anyagot.(30)  Különösen olyan időben, amikor a bányászati módszerek még nem szolgáltattak jelentős mennyiségű nemesfémet és a háborúk bőséges feláldozható munkaerőt .

Elfogadhatónak tűnik, hogy a korai görög ipart úgymond lábra állító pénz, viszonylag belső érték nélküli anyagból készült .  Minden tőkés mögött állt egy bankár, aki bizonyára a város titkos szíve volt .  A nemesfémérmék korai használatának görögországi szerepe hasonló lehetett az ezer év előtti babilonihoz és a két ezer évvel későbbi angliaihoz :  mérték volt, ami megszabta az árakat, és amire a „nagy bankár" gazdagságának hírét és a nép bizalmát alapozta .  A nemesfém volt a főkönyvi-jóváírás-pénz — bőrnyugtákkal vagy agyagérmékkel képviselt — fordított piramisának alapja .

Stanley Jevons 1914-ben megjegyezte :  „Angliában az arany ma már csak aprópénz .” (31)  Ugyanígy, az ókori ezüst alapú pénzek idejében, az ezüst is csak aprópénzt jelentett, mert annyira kevés volt belőle forgalomban.  Legalábbis az indo-európaiak, komolyabb üzletekben valószínűleg nagyobb gazdagság jelképeit használták .  Ilyenek voltak a bőrnyugták, az agyagérmék, vagy a marhákat jelölő okmányok .

Elmondhatjuk tehát, hogy az ezüst kezdettől fogva kiegyenlítő tényezőként működött a görögországi árucsere megállapodásokban .  De csak az argoszi Pheidon király uralkodása alatt vált ténylegesen forgalomban lévő közvetítővé .  Bizonyos szaktekintélyek azt tartják,(32) az ezüstérmék állami kibocsájtásúak voltak .  Hogy így volt-e vagy sem, az lényegtelen .  Az úgynevezett demokráciákban a pénzhatalom csak színfalak mögötti erő lehetett .  Ha valaki három ezer év múlva az Angol Birodalom királynő képével és címerével ellátott papírpénzére bukkanna, ő is arra következtetne, hogy az állami kibocsájtású volt .  A nemesfém pénzrendszer örökké változó csodájának bevezetésétől, a romlott és talajt vesztett királyok a gyakran bűnöző hátterű bankárokat fedezték, kik szemük láttára követték el a legelképesztőbb csalásokat .  Aligha hihető, hogy az uralkodók és az államok tudatában lettek volna mekkora ostobaságot követtek el amikor megengedték, hogy magán személyek gyakorolják azt a hatalmat, ami egyedül csak Isten földi helytartójáé lehet.  Ha az uralkodó és a templom áldását adja, a bankár képessé válik a hatalom ellenségeinek pénzelésére, és nem sokára már csak nevet az ostoba, romlott és gyermeteg embereken, kik erejük és hatalmuk lényegét és forrását nem értvén, magasra emelték .

Ha egy uralkodó, vagy állam egyszer magán személyekre ruházza a pénzkibocsájtási hatalmat, aligha tudja visszaszerezni azt — hacsak nem jön valami, mindent elsöprő sorscsapás .  Törvényes munkával nem lehet hatalmas vagyonokat szerezni .  A monopólium és az egyenlőtlenül nagy pénzvagyon, a csereegység kibocsájtási jogából eredő megkülönböztetési hatalomból ered .  Természetesen szükség van törvényesség látszatát keltő jogi eszközökre is .

Az egyszerű, kedves és bizalomteli emberekkel szemben folytatott pénzügyi csalárdság az egész emberiséget rabszolgává fogja tenni és talán még teljes pusztulását is kiváltja .  Az árnyékban lappangók rosszindulatúnak bélyegzik a világ irányítóit és szándékosan az élet természetes rendje ellen törnek .  Büszkeségtől és elfogultságtól eltelve, különleges fajnak tartják magukat, pedig csak hűtelen szolgák. Gőgös modorukból az őket leplezők iránti megvetésük is kitűnik .

A Dr. Carroll Quigley, Tragédia és Reménység című nagyszerű és velős munkáját elemző Cleon Skousen szavaival :

„Véleményem szerint, Dr. Carroll Quigley, Tragédia és Reménység megírása által, szándékán kívül elért eredménye, hogy segített az egyszerű amerikainak megérteni, mennyire megvetik őt e hálózat vezetői .  A politikai és gazdasági hatalom világuralomra törő óriásai, egy nemzetközi sakktábla tehetetlen bábuiként kezelik az emberi lények tömegét és ármánykodásukban kedvük szerint háborúnak, forradalomnak, viszálykodásnak, elkobzásnak, felforgatásnak, dogmasulykolásnak, mesterkedésnek és kifejezett félrevezetésnek vetik alá .” (33)

Habár gazember volt és úgyis kellett volna bánni vele, az ember csak egyfajta kelletlen tiszteletet érezhet az alapító Rothschild (Amschel) iránt, aki a híres kijelentést tette :  „Engedtessék meg, hogy én bocsájtsam ki és szabályozzam egy ország pénzét és akkor nem érdekel ki hozza törvényeit .” De aligha tisztelhetők a nemzetközi bankárok ajtói előtt csúszkáló —törtető, lenéző vagy egyszerűen csak gyermeteg — emberek, kik a Külügyi Kapcsolatok Tanácsában, a Kanadai Nemzetközi Ügyek Intézetében, a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézetében és más szervezetekben a világkormányt hirdetik .

A köztisztelet egyik előfeltétele, hogy az illető maga is tiszteletet adjon .  Azonban a tisztelet szó jelentését veszti azok között, akik számára előbbre való az értelmetlen nagyravágyás, mint a társaikkal való törődés.  Holt lelkek ezen nemzetközi osztálya a föld minden faját és népét gyötri.  Egy másik író nyomán :  „James P. Warburg az Egyesült Államokbeli világkormány mozgalom egyik legbuzgóbb szószólója és pénzelője. ... Ugyanezen James Warburgnak 1950. február 2-án volt képe és bátorsága az Egyesült Államok Szenátusa előtt kijelenteni :  » Akár tetszik, akár nem, lesz világkormány.  A kérdés csak az, hogy önként vagy erőszakkal jön-e létre «.”(34)

A világkormány egy mindent átfogó kormány lesz, amelyben a kiválasztott kasztként élő uralkodókat kivéve nem létezhet egyetlen önálló faj vagy nép sem .  A Föld népei soha sem fognak teljes egészében hozzájárulni az önhitt, ha nem éppen képzelgő bankárok világkormányához .  De, a hiábavaló céljaik érdekében köztünk teremtett gyengeség és zűrzavar eredményeként, erőszakkal megvalósulhat a világkormány amiről motyognak .  Azonban nem ők lesznek a győztesek.  Fegyveres hódítás, vagy a vakon botladozó és uralkodóit még mindig Isten földi hangjának képzelő emberiség hiszékenységének és szánalmas bizalmának kijátszása nélkül lehetetlen létrehozni a pénz és ipar világbirodalmát .  Fegyveres hódítás viszont nem hajtható végre a pénzhatalom beleegyezése nélkül és e pénzhatalom, őrült világuralom utáni kutatásában és vakságában, ellenségeinknek is átadta a végpusztulás és teljes kiirtás fegyvereit .  Az elszabaduló borzalom így nemcsak a tervezett áldozatot emésztheti fel, de magát a tervezőt is .




1. Les Origines de le Monnaie, 211.o.

2. Lenormant :  La Monnaie dans l'Antiquité, 215.o.

3. Kingston-Higgins :  A Survey of Primitive Money .  Einzig :  Primitive Money

4. Heichelheim :  An Ancient Economic History, I.k. 478.o.

5. Payne :  The Gold of Troy, 199.o.

6. Az ie. 689-ig Lydiát, avagy Phrygiát, uraló ház királyainak többnyire hettita nevük volt.  Myrsilus (avagy Candaules) volt e sor utolsó uralkodója .  Del Mar, Pénzrendszerek Története című könyvének 41. oldalán azt írja, a phrygiai (avagy lydiai) krónikák ie. 1300-ig visszanyúlnak .  Ekkor még állt Bogazköy és Trója .

Albright professzor írja (Amarna Levelek Palesztinából II.k.43.o.) :  „a hettiták számos hűbér államot alapítottak észak-Szíriában. ... Legalább kettőben, Karkemisben és Aleppoban, a hettita királyi-ház fejedelme uralkodott .  Egy harmadik államban, Kattinaban, a fejedelmeknek még az ie. 9. században is hettita korból eredő neveik voltak .”

7. Bogazköy eleste kétségtelenül felbomlasztotta a Kheta királyainak birodalmát és önállósághoz juttatta egyes részeit .  Ilyen volt Kattina Marqasi és Karkemis városa.

8. Dawson :  Age of the Gods, 304.o.

9. Haeberlin :  Aes Grave

10. Mommsen ie. 454 és 430 közötti időpontot ad meg, Manuel des Antiquités Romaines

11. Lenormant :  La Monnaie dans l'Antiquité, 66.o.

12. Boeckh :  The Public Economy of Athens, I.k. 43.o.

13. Aeschines írja :  „A karthágóiak a következő fajta pénzt használják :  egy kis darab bőrbe, egy drachmás nagyságú anyagot varrnak .  Csak a pénz készítője tudja, hogy mi ez az anyag .  Ezután a bőrt lepecsételik és forgalomba hozzák .  Akinek a legtöbb ilyen pénze van, azt úgy tekintik, mint a leggazdagabb ember .  De ha közöttünk bárkinek is ennyije lenne, nem lenne gazdagabb, mintha egy marék kavicsot birtokolna.” (Church :  Carthage, 122-123.o., NY, 1914)

14. Carson :  Coins, Ancient, Medieval and Modern, 75.o.

15. Plató :  A Törvények, 5.k.

16. Arisztotelész :  A Politika, I.9.

17. Mar :  A History of Money in Ancient Countries, 323.o.

18. Harold Mattingly :  Roman Coins (53.o.) :  „Róma bronz érméi voltak az ország eredeti érméi.  Ezek mindig a hazai piacot szolgálták és kevés szerepet játszottak Róma terjeszkedésében .  Nem meglepő tehát, hogy jobban ellenálltak a változásnak mint az univerzális pénz, a denarius.

19. Cicero (Pro Flaccus, Orationes, XXVIII.k.) és Pliny (Naturalis Historia, XII. 18.) is megemlíti az ezüst keletre távozását .  Cicero azt írja, az arany Jeruzsálem templomába áramlott.

20. Mar :  A History of Monetary Crimes, 8-44.o .  A törvény, amely megszüntette az angol király pénzverési előjogát.

21. Mar :  Money and Civilization, 303.o.

22. Heichelheim :  An Ancient Economic History, 251.o.

23. Potter :  Antiquities of Greece

24. Számos athéni és korinthoszi polgárnak van ilyen érméje.

25. Két ezer évvel később, Londonban az aranyműves a király hallgatólagos jóváhagyása és a Towerben őrzött tartalék meséje által nyerte meg a nép bizalmát csalásához .  A Tower ugyanazt a szentséget adta az aranyműves fedezet nélküli (hamis) nyugtáihoz, mint az Akropolisz a trapezita agyagtábláihoz .  Mindkét korban a nemesfémmel való fizetés bonyodalmainak és veszélyességének hangsúlyozásával ösztönözték a nyugták használatát.

26. Rostovtsev :  A Social and Economic History of the Hellenistic World, 106-108.o.

27. Talán olyan nemzetközi pénzegység mint az eurodollár, ami a cserebetétként ismert főkönyvi jóváírásból ered .

A világ kereskedelmét működteti, de alig kapcsolódik az elindító pénzrendszer tevékenységéhez.  E cserebetét-pénz a kormányok és központi bankok ellenőrzésén kívülről származik, még ha lehet is érte kenyeret vagy éppenséggel hajót venni és ebből adódóan ugyanúgy pénz mint bármely más fizetőeszköz.  Az europénz mennyisége, „a pénzteremtés által, bármiféle olajvaluta vagy mérleghiány fizetés beömlesztése nélkül is megnövekedhet."  Láthatóan mint könnyebbség működnek egy olyan csoport érdekében, mely a világ pénzeivel és következésképpen áraival spekulál .  Az persze mit sem számít, hogy e tevékenység esetleg mennyire káros az országok között forgó pénz előteremtését engedélyező állam és népe életére .  Lásd :  a kanadai Királyi Bizottmány jelentését a Bank és Pénzügyekről .  Ottawa, 1964.

28. Boeckh :  The Public Economy of Athens, 43.o.

29. Ure :  The Origins of Tyranny, 2.o. (N.Y. 1922)

30. Az 1876-os Smithsonian jelentés a 399. oldalon gyapotszövet nyomására használt agyagpecsétekről ír .  Ez is a kínaihoz, káldeaihoz és egyiptomihoz hasonló agyagérmék létét sugallja.

31. Hozzátehette volna még, hogy a mai papírpénz is csupán aprópénz az átutalásban lévő csekkek tömege által teremtett elvontpénzzel szemben, ami mögött nem áll semmi, csak az istenek hűtelenül kezelt szándéka.

32. Kraay & Hirmer :  Greek Coins, előszó

33. Skousen :  The Naked Capitalist, 112.o .  (126.o. a magyar, Meztelen Kapitalista kiadásban.) Skousen a jelenkori összeesküvés leghitelesebb és legrészletesebb számvetésének tartja e munkát.

34. Vennard :  Conquest or Consent, 12.o.