David Astle
The Babylonian Woe

IX.  FEJEZET
CSEREPEK ÉS EGYÉB TÖREDÉKEK

E pillantás az utóbbi néhány század kataklizmikus fordulataira, segíthet megérteni az ókor hasonló eseményeinek rejtett jelentőségét, mikről csupán töredékek maradtak ránk.  Amint az már 3.000 évvel ezelőtt is megíratott :

„Van-e valami, amiről mondható :  látod, ez új — régen volt már, száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak.”

Visszatérvén a régi korok kisebb világába, nyugodtan mondhatjuk, hogy hasonló összeesküvés és titkos mesterkedés vezetett az attikai kavargó társadalmi változásokhoz, mik láthatóan határozott tervet követtek.  Ez különösen így volt az örökletes uralkodás ie. 683-as összeomlása után, amikor a pénzhatalom minden bizonnyal hatalomra jutott.  Az évenként, szavazással trónra ültetett királynak még kisebb lehetősége volt hatásosan uralkodni, mint korunk elnökeinek, kik lényegében ugyancsak választott királyok — bár némelyikük roppant siralmas látvány — és öt év áll rendelkezésükre, hogy az őket kirakatba állítók érdekeit szolgálják.

Egyes szerzők elutasítják az ókori kapitalizmus gondolatát. Azonban, ha elfogadjuk a kapitalizmus meghatározását, mint az emberi tevékenység — a csereegység-teremtő hatalom hajtóereje általi — korlátlan ösztönzése, akkor a zsarnokokat hatalomra juttató körülmények igen kis tanulmányozása is meggyőz bennünket róla, hogy igenis létezett a kapitalizmus bizonyos formája, még ha csak jobbára helyi jelleggel is és az egyes városokhoz vagy államokhoz kötődve.  A zsarnok volt a báb, mely mögé bújva a pénzhatalom a korábban az istenes élet természetes rendjében élő, független munkaerőt és a földet és az államot teljesen a pénzhez kötötte, miközben a nép továbbra is szabad embernek képzelte magát.

Ma csupán a múlt hibáit ismételjük.  Azonban ez most már nem csak egy város vagy állam végzetét jelenti, hanem az egész emberiségét. A trapezitae ókori hamisságainak mai kifinomultsága, a papírgyártás és a nyomdagép majdhogynem bizonyosan pusztulásba fogja sodorni világunkat.

Szolón sorai épp eleget mondanak(1) :

A vagyontól megmételyezett emberek, ostobaságukban hajlandók nagyszerű városunkat is lerombolni.  Hamis a nép vezetőinek szíve.”

A megértés hiánya miatt, nagyszerű emberek tönkretesznek egy várost és a nép, rabszolga a fejedelem igájában.”

Az athéni zsarnok, Peisistratus, hatalomra jutása után írta ezt Szolón.  Ebből arra következtethetünk, hogy Peisistratust Attika azon földbirtokos családjai támogatták, melyek (saját romlásukra is) már bekapcsolódtak a pénzmesterek ármánykodásaiba.  E földes urak megfeledkeztek nép iránti kötelességükről.  Elbűvölték őket a trapezita szavai és ismeretlen luxus tárgyai, és így átengedték magukat az új gazdagság látomásának, mit a bankár nemesfém jelképeivel jelzett számokban lehetett mérni.  Elfelejtették, hogy a végső elemzésben voltaképpen maguk is csak felsőbb hatalom szolgái.  A pénz valós természetét nem értvén, eltévelyedtek kötelességüktől.  A bankárokkal és azok kegyeltjeivel, az új kézműiparosokkal összejátszva, a földekről a városba kényszerítették saját népüket, hogy a pénzgazdaság sebesen növekvő iparában dolgozzanak.  Szem elől tévesztették, hogy uralkodói minőségükben valójában az egész ország az övék, hogy a nép érdekében gondját viseljék és az emberek útmutatói és pásztorai legyenek.

E kétes idegeneknek — kik úgynevezett bankjaikon keresztül a pénzgazdaságot felállították — semmijük sem volt, csupán végtelen rosszindulatuk és emberiség iránti, mérhetetlen megvetésük, és az, amit szó csűrés-csavarással a parasztkirálytól szereztek.

Az uralkodók ostobasága, hogy a gazdagságot pénzverő mesterek jelentéktelen arany és ezüst darabkáival tették egyenlővé, visszanyúlik a homéroszi hősköltemények komor királyaiig (vagy még korábbra) kik mükén sírjaikban feküdvén, azon kis arany vagyonnal indultak örökké tartó útjukra, miről a babilóniai pénzemberek azt tanították nekik, hogy gazdagságukként tekintsék a szervezett állam valódi gazdagsága helyett, melynek pénze az uralkodó, többletre vonatkozó, jótékony törvénye, mi a nép javát szolgálja.

Kiknek hatalmuk volt és az emberekkel gazdagságukat csodáltatták.”

Szolón ezen sora jelzi, hogy sok mai érdemes személyhez hasonlóan, ő is tudta, a pénz gonosz dolog, de nem értette mi az, ami azzá teszi.  Nem a bankár érméjének birtoklása, mert a ház padlója alatt nyugvó(2) nemesfém nincs hatással az élet ritmusára.  Mint ahogy a főkönyvbe be nem írt, elvont csereegységeknek sincs jelentőségük.  De még a pénz törvényes elköltése sem jelent gondot.  A gonosz, az uralkodó hanyagságában rejlik, amikor szem elől téveszti, a pénz nem több, mint a cserékre vonatkozó törvényének feljegyzése.  Az nem lehet vagyon, ami csupán a csere egységeit jelölő anyag.  Valódi természete megértésének hiányából és, főként, gazdagsággal való összetévesztéséből ered a pénzt körülvevő gonosz.  Az emberiség örökös baja, hogy nem ismeri fel, a pénz pusztán megállapodás az uralkodó és független népe között, mi által megkönnyítik az áruk cseréjét és jobbá teszik életüket.  A kincs csupán olyan cikk, ami által az érték egysége legjobban tárolható.  Ama ősi és nemzetközi szokás ennek alapja, ami a paleolit, vagy még régebbi koroktól napjainkig fennmaradt.

A rossz abban rejlett (és rejlik), hogy az uralkodók kötelességüket mulasztották és nem biztosítottak megfelelő mennyiségű pénzt népük számára — amint azt korábban az ősi kelet királyai tették.  Megengedték, hogy magán személyek szóljanak bele az uralkodó legszentebb ügyébe :  a nép pénzének papságon keresztüli kibocsájtásába és szabályozásába.

Következésképpen, a zsarnokság felállítása mögötti rejtett erő egy nemzetközi összeesküvés volt, mely minden országba megpróbált befurakodni és utána kézbe kaparintani a pénzkibocsájtást.  A pénz értékét azután ők szabályozták, hiszen az alapul szolgáló ezüstöt ők szolgáltatták messzi banyáikból.

Tehát, nyilván a helyi bankár bábja volt a zsarnok, mintsem maga a bankár.  Õ adott törvényességet a bankárok, kalmárok, iparosok és hajós kapitányok tevékenységéhez, ami a nemesfémforgalmazókhoz kötődő pénzügyi rendszerből fejlődött ki.  Ezen, érdemes üzletemberek, nehezebb időkben a bankárra szorultak, hogy átsegítse őket a bajokon. A bankár adott nekik kölcsönt, ami nem volt más, mint bejegyzés a főkönyvben, amit a kívánt személy számlájára lehetett utalni.  A bankár őrizte esetleges gazdagságukat is.  A zsarnok tehát gyermeteg, vagy romlott volt és ezért vált a pénzhatalom eszközévé.  Előbb törvényességet adott neki, majd pedig eltávolította a hellaszi arisztokratákat, kik esetleg még szembe szállhattak volna titokzatos hatalmával.

A természetes arisztokrácia bizonytalan helyzetbe került az olyan államokban, melyek léte most már a bankárok és a vállalkozók, kézművesek, kalmárok szűk csoportjának kezében volt.  A görög ipari forradalom számos államában ez volt a helyzet.  Az erősödő új rendszer, a szabad gyámoltak elidegenítését és kiforgatását kereste, hogy bér, vagy tényleges rabszolgaságba vethesse őket.

A bankár, az emberektől távol, az árnyékban ólálkodott és tudta, a büszke nemesek, a gyönyörű ország korábbi urai, szem elől tévesztették létük célját, a társadalom rendben tartását.  A pénz urai joggal megvethették a nemeseket, amiért megengedték nekik, hogy aláássák az élet igaz rendjét és parasztságot a földekről Korinthosz, Athén vagy más városok cserép iparába űzzék bérrabszolgának.

Valami 2400 évvel később, Anglia és Skócia földesurai is ezt tették. Ezt követőleg, a föld a varázslatos pénzt jelentette, melyből korábban oly keveset láttak.  A felbolygatott, vezető nélküli parasztság a városokba áramlott, ahol bányászat és az ipar munkaerőkészletévé vált.  Anglia zöld és kellemes országának bűzlő ipari forradalma volt ez, és még örülhettek akik ki tudtak vándorolni.

A zsarnokság megarai feltámadásának megakadályozását kívánó Theognis szavaival :

Az iparos a legnagyobb úr, rosszak hatalmasodnak a jók felett. Mindenkinek alaposan meg kell tanulnia e leckét, mert a világban a gazdagságé a hatalom és az erő.  A gonosz emberek gazdagok, míg a jó emberek szűkösségben élnek.  Nem minden ok nélkül, az emberek a gazdagságot tisztelik legfőképpen.  A haszonszerzés az egyedüli emberi erény ?  Mindenki tiszteli a gazdagokat és lenézi a szegényeket.”(3)

A Babilónia pénz műhelyeiben kiképzett bankár tudta, számára az az egyedüli megfelelő politikai helyzet, amelyben az alantasok és közönségesek kerülhetnek hatalomra,(4) mert ők aligha érdeklődnek az őket felemelő pénz forrása iránt.  Arisztophanész szavaival :

Gyakran elgondolkodom rajta, mi lenne, ha a városok az ország legjobbjait és legnemesebbjeit alkalmaznák.  Mint régi érméink és az új veretű arany esetében is, nem a legjobb, tökéletes veretű, hibátlan athéni mestermunkákat használjuk, hanem a tegnap értéktelen, talmi érméit, a leghitványabb veretet és legaljább fémet.  Ugyanígy, megvetéssel és sértésekkel kezeljük ragyogó, nemesi születésű, érdemes, rangos és bátor polgárainkat, kik tiszteletre méltóak és ki lettek képezve minden tudományban, táncban és férfias játékban.  Bezzeg az idegeneket, a legújabban jövőket, semmire való apák, semmire való gyermekeit, a talmi, rezes szennyet — kiket a város régebben még bűnbak áldozatként sem használt volna — ma minden feladatra választjuk.”(5)

Olyan városban mint Megara, ahol a bankház tartotta kezében az összes hitel- és pénzkibocsájtást, nem volt szabad a pénzteremtés titkos tudását kutatni, mert a zsarnok ösztönösen érezte, ez veszélyt jelenthet további sikereire.

Miféle haszon vezet a zsarnoksághoz ?  Nem inkább a jövendőbeli zsarnok fizet valami módon e közönségeseknek (a rosszaknak) ?

Egyáltalán nem.  Csupán arra volt szükség, hogy az adott város pénzintézete tudassa a hozzá kapcsolódó iparosokkal, támogatja az új felemelkedőt, mert mindenki számára jót jelent, kielégíti a köznépet és bőséges munkát teremt.  Joggal feltételezhetjük, hogy a zsarnok első rendelkezése támogatói tevékenységét fogja törvényességre emelni, mert, bármilyen hihetetlen is, annak előtte az törvény ellenes volt.

A történelemnek ebben az időszakában, a pénzhatalomnak szüksége volt a zsarnokra.  Ezen uralkodók a gazdagság látszatát keltették, de komoly pénzügyeikben azért támogatóikra szorultak.  Sándor, ázsiai városok zsarnokságát elfogadó két tisztje sem értette a pénzügyek lényegét.  Ha esetleg pénzhez értő, ellátó tisztek lettek volna, bizonyára nem juttatták volna hatalomra őket.

A bankár számíthatott rá, hogy a zsarnok keresztül viszi „egyenlősítő" programját azon osztállyal szemben, melyből állítólag származott.(6)  Napjaink szócsavarásával ezt úgy mondják, „halad előre a demokratizálással.”  Õ volt az, aki közmunka programokat indított és fenntartotta a katonai kiadásokat.  Mindez természetesen a csereegységet előteremtő bankár helyzetét erősítette, ki, elzárt belsőudvarokból, a város életét tervezgette.  A bankár csak úgy tudta markában tartani a várost, hogy az ármánykodásaiba szőtt kormány mindig keresletet teremt terméke, a főkönyvi jóváírás-pénz iránt.  A zsarnoknak mindig tökéletes összhangban kellett lennie a bankár által támogatott, demokratikus politikai irányvonallal.  Látszatra mindig az egyenlősítés volt politikája, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy eltaposott minden magasabb értéket.

A Szolónnak tulajdonított fenti idézet kevés kétséget hagy az archon őszintesége felöl.  Azonban az továbbra is tény, hogy mint kalmár, bizonyára magán viselte osztálya szemléletének jegyeit.  Híres törvényei akár támogatóitól is származhattak.  Erre utalhat az is, hogy bár felszabadította a földműveseket az adósrabszolgaság alól, a polgári jog kecsegtetésével a városi kézműiparba csábította az embereket.  Láthatóan kevés volt a városi munkaerő.  Elképzelhető, hogy azok a pénzkölcsönzők voltak támogatói, akik Athén növekvő kézműiparát hatalmukban tartották és látták, hogy nagyobb hasznot nyerhetnek kölcsöneikből ha a parasztokat szabad emberként(7) csábítják Athénba (amennyiben a bérrabszolga szabadnak nevezhető) és nem pedig adósrabszolgaként adják el őket valamelyik túltelített külföldi piacon.  Amíg létezik egészséges kisgazda népesség, mindig fennáll a lehetősége, hogy a rabszolga állam visszanyeri szabadságát és (mint Spárta esetében is) több száz évre elűzi a rabszolgatartókat.  A szabadságáért napi munkásként városhoz kötött nagy számú proletáriátus lehetetlenné teszi az ilyen szabadulási kísérletet.  A Szolón és utódai által életbeléptetett „szabadító" törvények fokról fokra megfosztották hatalmuktól és előjogaiktól Attika ősi családjait.  A hatalomnak csupán árnyai voltak azok a vak teremtmények, demagógok és demokrata tisztségviselők, kiket a pénzhatalom emelt ki a csőcselékből, hogy érdekeit szolgálják.  A demokráciaként ismert találmány eszközei által bármikor el lehetett távolítani az útból a már nem megfelelő "vezetőt”.  Ilyen volt például a köztudatba juttatott híresztelések miatti kiközösítés (ostrakismos).

„A zsarnokok ismétlődően politikájuk részévé tették, hogy alattvalóikat nagy ipari vállalkozásokon alkalmazzák.  Több esetben azt látjuk, hogy hatalmuk épp akkor omlott össze, amikor e politika pénzügyileg kivihetetlenné vált.” (8)

Más szavakkal, ha a zsarnok nem bizonyult kielégítőnek, gazdái megvonták tőle a pénzt, politikai erejének alapját.  Ráadásul olyan időben, amikor arra épp a legjobban szüksége lett volna, mert nagyobb vállalkozásba kezdett.  Ez is azt bizonyítja, hogy a zsarnok nem maga a pénzhatalom volt, hanem annak csak bábja.

„Arisztotelész is felfigyelt a zsarnok politikájának erre a szempontjára és megemlíti a korinthoszi Cypselidek (építészeti és művészeti) odaadását, az athéni Zeusz templom építését és Polykratész munkálatait Szamos körül.  E nevekhez még hozzá tehetjük a megarai Theageszt, az agrigentumi Phalariszt, a Cumae-i Arisztodemuszt és a római Tarquint, kiknek mindegyike hasonló munkákkal állt kapcsolatban.” (9)

Amint Ure professzor rámutatott, aligha lehetett véletlen, hogy az athéni zsarnokság majdnem azonnal véget ért, amikor két gyökérnek egyike elszakadt és elvesztette trákiai és Paionia-i bányáit.  Ez azt jelentette, hogy elapadt a bankár hatalmának forrása és a zsarnok feleslegessé vált.

Csakis mélyen nyugvó és messze nyúló politika eredményeként valósulhattak meg ezek az építkezések.  Minthogy az ie. 8. 7. 6. században hatalomra jutott zsarnokok rendelték el őket, bizonyos, hogy e nagy vállalkozási irányvonalat az ókori világhatalom központjában dolgozták ki.  A bankárok így teremtettek befektetési lehetőséget a bányászat korabeli gyors fejlődése és a asszír fosztogatás következtében birtokukba került rengeteg nemesfém számára.

Feltételezhető, hogy ezen központ még mindig alsó-Mezopotámia valamelyik városában volt.  E körzet kereskedőházai már régen kiterjesztették tevékenységüket az egész világra, amint azt az uri III. dinasztia idejéből származó feljegyzések is mutatják.  De így lehetett már a látszólagos ragyogás és hatalom időszakában is, mert a pénzteremtő erő hatalomra jutásának gyakori velejárója a látszólagos felvirágzás.  Az utóbbi idők legjobb példája erre Britannia birodalmi terjeszkedése az Angol Nemzeti Bank 1694-es megalapítása után.

Az Európában 10:1 vagy még magasabb arányban aranyra váltott ezüstöt a nemzetközi bankárok bactriai, indiai vagy kínai kereskedelmi egyenlegek rendezésére használták, ahol 6:1 volt az átváltási arány. Alexander del Mar azt tartja,(10) az athéni kormány szervezte meg az ezüst keletre szállítását.  Ez azonban csak akkor lehetett volna így, ha az athéni kormány már a korai időkben is a bankárok bábja lett volna.  A nemzetközi egyenlegeket mindig a nemzetközi bankárok rendezték a nemesfémforgalmazók világfővárosából, ami akkoriban még mindig Babilon lehetett.  Az elmúlt háromszáz évben London látta el ezt a szerepet.

Hosszú ideig a nemzetközileg felértékelt ezüstre alapozódott alsó-Mezopotámia és az egész Közel-Kelet városainak pénze.  Ebből adódóan, a városok az ezüst forrásainak kézben tartására törekedtek.  Akkádia Manistusu nevű királya már ie. 2470-ben is azért támadta meg dél-Perzsiát, mert ezüst bányáit akarta megkaparintani.  Amikor a bányászat fejlődése viszonylagos arany és ezüst bőséget teremtett, a Babilonban vagy Ninivében székelő pénzhatalom újabb meghódítható világ után nézett.

A növekvő görög kereskedelmi és ipari életerő termékeny talajt biztosított e hódítási vágynak.  Tehát nagyon fontos a zsarnok, pénzhatalmi bábként viselt szerepének jelentősége.

A magán pénzteremtés terjesztése volt a zsarnok mögött megbújó pénzhatalom fő tevékenysége.  Nagyon jól ismerték az ezüst, alapkénti felhasználásának óriási lehetőségét, mely által elvont pénzt teremthetnek, aminek kézzel fogható egységei csupán a rabszolga írnok munkájába és az agyag árába kerülnek.  Az ipari verseny ezzel egyidejű ösztönzése növelte a jelzálog ellenében kölcsönzött magán pénz iránti keresletet.

Feltételezhető, hogy alig volt különbség a 16. és 17. századi angliai magánpénz — az aranyművesek nyugtái — és a görög bankok által kibocsájtott pénz között.  E hamisítványok hatékonysága a pénzkibocsájtással foglalkozók titoktartásából eredt.  Napjainkban is kevés adatunk van a pénzügyekről, az ókori idők pedig még akkor is homályban maradnának, ha valaki egyszer megfejtené és kiértékelné a Mezopotámiában kiásott táblák millióit.

A Servius Tullius, római rabszolga királyról szóló tudósítás is ilyen, némileg homályos kép :

Charisius szerint Varro azt írta :  „Nummum argenteum flatum primum a Servio Tullio dicunt is IIII scripulis major fuit quam nunc.”  Azt mondják, Servius Tullius veretett először ezüstpénzt és az 4 scripulissal nehezebb volt mint a mai.(11)

Minthogy Servius Tullius rendelte el az adózáshoz és katonai szolgálathoz — az állam pénzhatalom általi birtokbavételének két szükségletéhez — elengedhetetlen népszámlálást, nem sok kétség fér Varro ezen kijelentésének igazságához.

Érdekességként megjegyzendő, hogy bár Servius Tullius kétségtelenül rabszolga származású bitorló volt, Livy mégis gondosan jobb fénybe állítja mint a Tarquinokat, de főként mint Superbust, e vonal utolsó tagját.  Livy korára (ie. 59-isz.17) a gazdag felszabadítottak és a választójogot kapott idegenek felülkerekedtek az equit-eken, avagy lovagokon,(12) a római népesség legbefolyásosabb részén.  A Lex Majestus(13) fenyegetése alatt író Livy nyilvánvalóan tudta mennyit ér, ha jó fényben állítja be a rabszolga királyt.

Azonban, ha Servius valóban létezett, és némely történész kétség bevonni látszik ezt, akkor bizonyára olyan valaki lehetett, aki a lídiai Gygeshez(14) hasonlóan emelkedett hatalomra.  Valószínűleg a helyi pénzhatalom támogatását élvezte és nem pedig a Korinthoszból Tarquiniiba (Etruszkia) vándorolt pénzhatalomét, amit Livy a Tarquin családnak tart.

A pénzkibocsájtás ezüstre alapozása valószínűleg jutalmuk lehetett, a hatalomra juttatásához nyújtott segítségért.  A Servius által végrehajtott népszámlálás feltételezhetően képet adott a pénzhatalomnak a kizsákmányolásra célba vett népről.  Ugyanígy, a középkor végnapi könyvei — noha a király tájékoztatására írtak össze mindazt ami uradalmában volt — a pénzteremtő hatalmat is értékes adatokhoz juttatták.  A végtelenségig eladósodott királyok, nemesek, eklézsiák és köznép nyomorúsága vezetett a Magna Carta közzétételéhez és az adószedő és pénzkölcsönző hódítók 1290-es angliai kiűzetéséhez.

Serviushoz hasonlóan, hatalomrajutasa után, a angliai III. Vilmos is viszonozta az amszterdami nemesfémforgalmazók támogatását és törvényességre emelte főkönyvi-jóváírás-pénzüket és engedélyezte egy londoni bank felállítását, mely a hitelként ismert pénzt az egész királyságban valós zálogok ellenében forgalmazta.  Az Angol Nemzeti Bank névvel állami intézmény megjelenését adták cégüknek.

Figyelembe véve a nemzetközi pénzhatalomnak adott jutalom ezen példáját, nem is olyan messzire rugaszkodott Serviusról is azt feltételezni, hogy az őt támogató pénzkölcsönzők érdemeinek elismeréseként vezette be Rómában az ezüstpénzt.  Az is világos, hogy a rómaiak később elutasították az ezüst alapot, ami balsorsot és szolgaságot hozott rájuk, mert a Karthágó elleni küzdelemig nincs róla további említés.  Ie. 289-ben azonban meghajoltak a nemzetközi nemesfémforgalmazók követelése előtt és engedélyezték a pénzverő tábla felállítását és bronz- ezüst- és aranyérmék bevezetését.(15)  Ez végképp bizonyossá tette a háború kitörését.

A zsarnokság megalapítását követő közmunkák egyik fő célja egyfajta nemzeti adósság elérése volt, mert a pénz nemzetközi manipulálói számára ebben rejlik a legnagyobb hatalom és haszon. Nincs bizonyíték a korabeli államadósságra, de ez még nem jelenti azt, hogy nem is volt ilyen. A jövő évezredek ásatásai sem fogják felfedni Anglia eladósodását, mert az Angol Nemzeti Bankról hihetetlenül kevés a hivatalos feljegyzés.(16)  A zsarnokok korában még kevésbé vezettek főkönyveket és hivatalos feljegyzéseket.

A következők lennének a kiterjedt közmunka programok értékes mellék hatásai :

(1) A bérektől, élvezetektől és örömöktől csábított földművesek elhagyták a földet és a városokba vándoroltak, ahol a fellendülés végével, vezető nélküli, éhes és könnyen elkeseredő proletárokká váltak.

(2) A pénzhatalom ügynökei, politikai céljaikra könnyen manipulálni tudták e proletáriátust.  A nemesség eltávolítása mellett, ez természetesen magában foglalta a zsarnok megdöntését is, ha a mór már megtette kötelességét.

Ure professzor, A Zsarnokság Eredete című könyv írója is csak olyan közel merészkedik a zsarnokság lényegére vonatkozó igazsághoz, mint e tárgykör bármely más kutatója.  Bár a pénzhatalomnak tulajdonítja a zsarnok felemelkedését, nem határozza meg, mi is ez a pénzhatalom — a pénzteremtő hatalom, vagy csupán nagy birtokkal és vagyonnal rendelkezők egy csoportja.  Elhallgatásában nem lehet hibáztatni.  A professzor például Peisistratus, Athén ie. 561 és 527 közötti zsarnokának hatalmát — Hérodotosz nyomán — a trákiai Strymon folyó környékén lévő és a laurioni és attikai ezüstbányákból eredezteti.

Azonban rá kell mutatnunk, hogy Ure bányász volt és következésképpen szakmája megkötésében állt, ami valószínűtlenné teszi, hogy megértette volna a pénzkibocsájtás finomabb árnyalatait.  Nem feltételezhető, hogy az arámit beszélő középosztály soraiban megbújó személyek felvilágosították volna eszközüket, Peisistratuszt, a pénz lényegéről.  Ez érthető is, hiszen az isteni hatalom bitorlása volt céljuk.  A zsarnok tehát azért emelkedhetett fel, mert a kor pénzhatalmának kegyeibe férkőzött.  De ő maga, nem volt a pénzhatalom része.

Az is ezt bizonyítja, hogy a görög városok közmunkáinak legtöbbjét a zsarnokok kezdeményezték.  Napjaink titokzatos pénzhatalma is főleg háborús célokra és közkiadásokra felvett óriási kölcsönökből gyarapszik. Abban az időben, az Akropolisz, vagy más csodálatos közmunka pénzélese egyenértékű volt egy háború pénzelésével.  Egyébként is, a háború saját épségükre is veszélyes lehetett.

A zsarnok volt tehát az az erő, ami Görögország megelőzőleg természetes rendben elő népeit a bankár számára megfelelő eszközzé gyúrta.  Az árnyékban ólálkodó pénzemberek gyűlölték a természetes uralkodókat, kik csupán szolgákként tekintették őket, pedig a hatalom lényege az ő kezükben volt, még ha a királyok ezt nem is tudták.

Így esett, hogy az egyszerű, szorgalmas és bátor görögöket a nemesfémforgalmat és rabszolga-kereskedelmet kezükben tartók eszközéve nevelték, mely által a világ népeit tovább terelték azon az úton, aminek végén még reménység sincs.




1. Ure :  The Origins of Tyranny

2. Az ókori időkben szokás volt a kézzel fogható vagyont a ház padlója alá temetni.

3. Ure :  The Origins of Tyranny, 8.o.

4. Az athéni helyzet hasonló volt az angol-szász világ mai állapotához.  A Peloponnészoszi háború idején Athén kétséget kizáróan a trapezitae politikai befolyása alá került.  Az ie. 405-ös aegospotami csata után befejeződött háború, a demokratikus államok „nagy" háborúinak szokásos eredményével ért véget, és Athén teljes mértékben a magán teremtésű pénz függőségébe került, a fontos hivatalokba pedig a pénzhatalom kiszolgálói ültek.  A 412-es, miletusi egyezményben bizonyosan tett engedmények következtében, a győztes Spárta is nyilvánvalóan a pénzemberek jóindulatától függött.  Spárta kénytelen volt megkötni e megállapodást, mert csak így kaphatott nemzetközileg elfogadott pénzt, amiből a győzelemhez szükséges hajókat megvásárolhatta.

5. Arisztophanész Békái, 717-733. sor

6. Pontosan úgy mint Lenin, Oroszország 1917 és 1922 közötti diktátora is, aki állítólagosan nemesi származású volt.  Avagy Mao Ce-tung, Kína későbbi zsarnoka.

7. Az európai bank érdekeltségek amerikai körlevele jól mutatja a valóságot :  „A háború következtében valószínűleg megszűnik a rabszolgaság intézménye.  Európai társaim és én támogatjuk ezt, mert a rabszolgaság a munkaerő birtoklása, ami magával vonja az róla való gondoskodást.  Az Anglia által vezetett, európai terv szerint — a bérek szabályozása által —, a tőkének kell szabályoznia a munkaerőt.”  E levél 1863 táján jelent meg, de nincs okunk feltételezni, hogy az ókori trapezitae bármivel is különb lett volna.  Grem :  The Money Manipulators, 44.o.

8. Ure :  The Origins of Tyranny, 15.o.

9. Ure :  The Origins of Tyranny, 14.o.

10. Mar :  The Halcyon Age of Greece, 5.o.  Voltak olyan távol-keleti helyek is, ahol egész sokáig 1 : 1 volt az arany és ezüst átváltási aránya.  Sir Henry J. Reid Japán című könyvének XVIII. fejezetében arról tudósít, hogy Japánban még a 17. században is 1 : 1 volt az átváltási arány.  Az európai nemesfém-forgalmazók természetesen kihasználták ezt és a következésképpeni zavar volt az egyik fő ok, amiért 1624 és 1853 között kitiltották az európaiakat Japánból.

11. Mommsen & Marquard :  Manuel des Antiquités Romaines, IX.k.12.o.

12. Manuel des Antiquité des Romaines, IX.k.68.o.

13. A Lex Majestus (lex appuleia de maiestate imminuta) eredetileg (ie. 100-ban) az árulás meghatározásának kibővítése volt, ami magába foglalt minden olyan cselekményt, ami a római nép felsége ellen irányult.  A birodalom kezdetére, a törvényt kiterjesztették a császár és a politikáját irányítók elleni majdnem minden szóra és tettre.  Kémek és besúgók voltak minden felé.

Tacitusz azt írta erről a korról :  „Nagy bizalmatlansággal kell kezelnünk a Tiberiusról, Caliguláról, Claudiusról és Néróról ránk maradtakat.  Miután az actuimi csata sikere szükségessé tette a hatalom központosítását, a klasszikus történészek nagy vonala véget ért és több oldalról is károsult az igazság.  Az elhallgatás, nyilvánosság befolyásán kívülre eső, érthető politikája mellé most csatlakozott a hízelgés szenvedélye, vagy a kényurak gyűlölete.  A hízelgés a megalázkodás visszataszító foltját viseli magán, míg a rosszindulat az önállóság hamis benyomását kelti.”  Történelmek, II.

14. Megjegyzendő, hogy a Gyges trónra lépését megemlékítő pecsét a püthiai jóslat kinyilatkoztatása volt.  A jóslás nyilvánvalóan a nemzetközi pénzhatalom fontos eszköze volt és amennyire lehetett, birtokában tartotta.  Gyges, Canduales, az utolsó hettita király helyét foglalta el.  Gyges előbb felszarvazta, majd elpusztította Myrsilus néven is ismert elődjét és ebben áldozatának felesége is készséggel segített.

15. Carson :  Coins, Ancient, Medieval and Modern, 106.o.

16. Andreades :  Az Angol Nemzeti Bank Története előszavában :  „Szemetszúró a bankkal kapcsolatos hivatalos okmányok hiánya.  Ez különösen így van működésének első évszázadában.  Gyakran mondják, hogy az angolok mennyire szerencsések feljegyzéseik tekintetében.  Az Angol Nemzeti Bank szembeötlő kivétel e szabály alól.  Úgy tűnik, a bank soha nem adott ki hivatalos jelentést és nem őrizte meg feljegyzéseit és elszámolásait.