David Astle
The Babylonian Woe

VII. FEJEZET
PHRYGIA, PÉNZ, BÁB

Az asszír hódítás nemesfém áradatot zúdított a közel-keleti piacokra.  Az ezt követő áremelkedés bizonyára arra késztette a bankárokat és a gazdag kézműveseket, hogy olyan tájak felé tekintsenek, ahol a pénz nem ilyen bőséges és következésképpen vagyonuk jobban szolgálja őket.  Az asszírok ie. 671-es egyiptomi benyomulása után bizonyára dugig voltak kincstáraik arannyal, ezüsttel és elektrummal.  E vagyont jobban is fel lehetett használni, mintsem állni hagyni Ninive, Babilon, Lagas vagy Ur erősfalú termeiben .

Az ie. hetedik századi magán kibocsájtású, lídiai státerek nagyon jó lehetőseggel kecsegtettek.  Lídia határos volt Phrygiával, aminek korábban talán része lehetett.  Phrygia fegyverkovácsai az egész ókori világban híresek voltak(1) és olyan katonai hatalomnak mint Asszíria, a pénzügyi szervezet mellett, roppant szüksége volt a legjobb fegyverekre .

A Krőzus által később kivégeztetett és kifosztatott Sadyatteséhez hasonló, rendkívüli vagyonok legalább annyira az asszír hódításból származhattak, mint a lídiai aranymosásból.  A több ezer évvel korábbi, anatóliai kultúrákból (Hacilar, Çatalhöyük, Dorak(2)) származó arany tárgyak arra utalnak, hogy az ottani folyókból már nagyon régóta mosták az aranyat.(3)  Bár a British Museum Alapvető Görög Érmék Útmutatója szerint (12-13.o.) a Pactulus folyóból nyert elektrum szolgált a lídiai érmék alapjául, azonban fennmarad a kérdés, hogy mi lett az asszír hódítás óriási nemesfém zsákmányával .

Az olyan templom városok, mint Karnak, bizonyára szó szerint ragyogtak az arany és ezüst díszítéstől.  Diodorus szerint (ie.57.) :  „Nem volt tehát város a nap alatt, mit annyira feldíszítettek volna fenséges arany, ezüst és elefántcsont emlékművekkel és egy kőből faragott obeliszkek és kolosszusok tömegével ...

... Ezen épületek díszítése legalább annyira csodálatos volt mint építésük.  A falak és az oszlopok tele voltak festményekkel és szobrokkal.  A kapukat arannyal, a padlót ezüsttel borították.  Az egyiptomiak szemében az ezüst is legalább annyira értékes volt mint az arany .”(4)

Breasted szerint 2500 tálentumot, mások szerint 2900 tálentumot nyomott Hatsheput elektrum obeliszkje,(5) amit ie. 661-ben Ashurbanipal elvitt Karnakból, az Amon templom elől.  A sírokból és a templomokból rabolt nagyobb zsákmányokról nem is beszélve.  Desroches-Noblecourt elmondása szerint, a Louvre-ban található egy henger, aminek összetétele 75% arany, 22% ezüst, 3% réz.(6)  Ha elfogadjuk ezen összetétel helyességét, akkor csupán az obeliszkből nyerhető 166.650 font arany ma (1975) 186.648.000 dollárt érne (kb. 70 dollár unciánként).  Természetesen ezen összeg korabeli vásárlóértéke felmérhetetlenül nagyobb volt.  Ekkora mennyiségű arany — a főkönyvi-jóváírás-pénz fordított piramisának alapjaként — akár egy királyság finanszírozásához is elegendő lehetett.  A cimmeri invázió után(7) Phrygia romjaiból felemelkedő lídiai paraszt királyság olyasmi lehetett, mint az utóbbi századokban Svájc, a nemesfém alkuszok és nemzetközi bankárok egyfajta menedéke .(8)  E feltételezés némiképp magyarázatot adna Cyrus Krőzus elleni vadságára.  A monda szerint Krőzust elevenen megnyúzták.  Ha ez így volt, bizonyosan azért történt, hogy más királyoknak példát mutassanak és figyelmeztessék őket, az ő hatalmuk csupán nemzeti és a pénz nemzetközi hatalma magasan fölöttük áll .

A csatamezőn hagyott egyéb fémek, réz, bronz, vas, is azon fél-bűnöző kaszt ölébe hullottak, ami a tábort követte és a hullákat rabolta.  E fémek jelentős hasznot hozhattak ha olyan országok pénzeinek hamisítására használták fel, ahol nem nemesfém érmék voltak forgalomban .

Sok, jelentős iparú északi államban használtak réz-, vagy vaspénzt.  Ilyen volt például az Arisztotelész által említett Clazomenae-i vaspénz(9) és a Pheidon előtti Argos vaspénze, aminek példányait Héra templomában az istennőnek szentelték.(10)  E városok termékeny területet jelentettek azok számára, akik pénzzel foglalkoztak .

Bár a görög nép adta az ipar alapját, a pénzt, a banktevékenységet és írást elhozó arámiak is jelentős tényezővé váltak.  Magukkal hozták olyan babilóniai bankházak befolyását is, mint a Sayce professzor által a Babylonian Literatureben említett cég, ami Nebopolassar, Nabukodonozor apja, uralkodásától Dárius Hystaspes koráig virágzott (kb. 100 év).  Egy arab talált e cég agyagcsekkjeire és okmányaira, egy korsóban.(11)  Sayce professzor kora óta sok újabb bizonyíték került elő nagy üzletházak létéről és tevékenységéről.  Humphrey Michell professzor írja Az Ókori Görögország Közgazdásaga című munkájában, (334.o.) hogy az Egibi Fiai és a Murassau cég mai mértékkel is kiterjedt és összetett üzleti tevékenységet folytatott .

Joggal feltételezhetjük, hogy a babilóniai bankházak tevékenysége nem csak a sumér városokra terjedt ki,(12) hanem az akkoriban elérhető világ minden olyan államára, ahol hasznot nyerhettek .

Görögország életerős és értelmes népe termékeny táptalajként szolgálhatott az ipar és a kereskedelem, zűrzavar utáni fellendüléséhez.  A nemesfém piacokat elárasztó asszír és később babilóniai zsákmány következtében bizonyosan emelkedtek az árak.  Emellett, Görögország menedékként szolgálhatott a közel-kelet fölé tornyosuló háborús fenyegetés és a csatázó seregek mészárlása elől .

Nem kellett hozzá hosszú idő, hogy az arámi ügyesség felkavarja a görög paraszt királyságokat.  Ezen menekültek irányítása alatt, szülőföldjükéhez hasonló szintre emelkedett az ipar.  Ezt később a babilóniai ezüstalaphoz viszonyított pénzgazdaság és az azzal járó pénzőrület követte.  A görög arisztokrácia így elszakadt népétől, kinek örökletes irányítója és útmutatója volt.  A nép és munkája puszta számjeggyé vált, minthogy a gazdagságot a bankár könyvének jelei szerint becsülték fel .

A városokba szállingózó görög rabszolgák és szabad emberek ezen idegenek manufaktúráiban találtak munkát — kik most már görögöknek nevezték magukat és görög neveket viseltek — és a látszólag mindennapi betevőjüket adó, új gazdáik mellett kötelezték el magukat.  Akárcsak mai társaik, ők is mohón ittak a korábbi uraik iránti gyűlölet vizéből, amikor a pénzhatalom azzal őket megkínálta.  Az „új görögök” tevékenységét jóváhagyó arisztokrácia elárulta népét, de önmagát is .

Az ezüst érmék veretésének engedélyezése volt a görög nép gazdagsága és munkája — babiloni bankházak által ellenőrzött nemesfém alaphoz viszonyított — pénzzé tételének első lépése.  Pheidon, Argos „haladó” királya tette ezt, ie. 680-ban, amikor a Krőzus előtti magán pénzekhez hasonló érméket veretett.(13)  Az aeginai uralkodó „haladó” mivolta azt jelentette, hogy kész volt elfogadni a pénzhatalom hízelgését, ami a nemesfém csapdájába csalogatta.  A királynak bizonyára nem sok hatalma volt az ezüst felett, mivel az általában csak messzi helyeken volt található és felszínrehozatala nagy költséget és sok rabszolgát vett igénybe.  Bár az is igaz, hogy a aeginai érmék alapanyaga valószínűleg a látótávolságra lévő Laureionból származott, de a gazdaság így is a nemesfém forgalmazók ellenőrzése alá került .

Hogy a korabeli bankár, a trapezitae, majd nem ugyanolyan tevékenységet folytatott mint mai társa, azt világosan mutatja Seffert Klasszikus Régiségek Lexikonának egyik cikke.  Még akkor is, ha csupán piaci padjaiknál ültek — amint azt a trapezitae szó jelzi — és nem pedig magas épületek legfelső emeletén lévő aranyozott termeikben, mint manapság.  Az agyagtábla és a karcolótű határain belül, ugyanazt a bizalom játékot játszották mint ma.  Tegnap esetleg csak egy város vagy királyság ellen esküdtek össze, ma viszont már az egész világ ellen.  E, mindent átölelő gonosz irányítói nem hasonlítanak a pokol démonaira, vagy hegyi termeikben ülő gőgös istenekre, kik a kudarcnak bizonyuló ember teljes kipusztítását tervezik.  Csupán kövérkés, sunyi kis emberkék ők, kiket ugyanúgy elnyom a nemzet ostobasága által szabadjára került szörnyeteg, mint magát a népet .

Seffert ezt írta az ókori görög banktevékenységről :  „A görögök trapezitának hívták a bankárokat, mert a piacon — minden üzlet központjában — asztalaik mögött ültek.  Mint pénzváltók működtek, díjért átváltván különböző rendszerek érméit és a nehézpénzt vagy aranyat kisebb érmékre.  Ily módon jelentős üzletet bonyolítottak le a kereskedelmi városokban, és a különböző alapok és a görög érmék veretének bizonytalansága miatt nagy volt az igény szolgáltatásuk iránt.  Kis és nagy összegű pénzt is kölcsönöztek.  Végezetül, elfogadtak pénzt letétbe.  Az emberek náluk helyezték el pénzüket biztonságos megőrzésre és részben, hogy megkönnyítsék kezelését.  Az ügyfelek, igényeik szerint kivehették pénzüket személyesen, vagy megbízhatták bankárjukat, hogy harmadik személy részére fizetést eszközöljön.  Ha egy illetőnek nagyobb pénzösszege volt üzleti forgalomban, bizonyára inkább bankba tette és a bankárra bízta a kifizetés dolgát.  Idegenek is úgy találták, hogy a bank könnyebbséget ajánlott számukra és örömmel használták ki.(14)  A bankár szigorú elszámolást vezetett az összes kezelésében lévő pénzről.  Ha valaki fizetést eszközölt olyan személy részére, akinek ugyancsak volt számlája a banknál, a bankár egyszerűen csak átvezette a kivánt összeget az egyik számláról a másikra.  Foglalkozásukból eredően, a bankárok általában közismertek voltak és természetszerűleg óriási üzleti tapasztalatra tettek szert.  Következésképpen, gyakran kikérték tanácsukat és közreműködésüket az élet hétköznapi ügyeiben.  Felkérték őket szerződések hitelesítésére és hitbizományba rájuk bíztak pénzösszegeket, vitatott jogcímeket és fontos okmányokat.  Ez a fajta üzlet általában bentlakó idegenek kezében volt .”(15)

E rövid idézet kevés kétséget hagy az iránt, hogy az agyagtábla és a karcolótű határain belül, a banktevékenység minden csalárd praktikája használatos volt.  Az „idegenek(16) is úgy talá1ták, a bank könnyebbséget ajánlott számukra és ezt örömmel használták ki” kijelentés azt is bizonyítja, hogy a külkereskedelem eszközei, mint a hitellevél, váltó, stb. nem az isz. 12. század felfedezései, amint azt a közfelfogás tartja .

Tehát nem azt a csodát kell látnunk az argosi Pheidon király átalakításai mögött, amit úgynevezett történészek a pénzverés görögországi „felfedezésének” tartanak, hanem a furcsa idegenek jövés-menését, kik tyrosi, szidóni, szardiszi, vagy babiloni „fontos” emberek leveleivel ide-oda járkáltak.  Mindez természetesen a haladás nevében, hogy mindenütt öröm és világosság legyen.  A szerencsétlen paraszkirá1y csupán azon tűnődhetett :  öröm és világosság, de kinek ? — nekünk vagy ezeknek a kerítőknek, megrontóknak és luxussal házalóknak, kik partjainkra sereglettek ?

A válasz hamarosan nyilvánvalóvá vált.  Az arámit beszélő bankár mögött ott jött a rabszolga-kereskedő és nem sok idő telt bele, hogy a szegény emberek azt vegyék észre, a király törvénye többé már nem ő értük van és csupán rendszabály, amelynek alapján a folyékony beszédű, halandzsázó bankárok tevékenységüket folytatják.  „Meg kell védenünk az emberek betéteit !”— kiáltottak fel bizonyára tegnap is .

Az Argoszban előállított ezüstpénz csupán elvont egységek fordított piramisának látható csúcsa volt.  Az elvontpénz lényegét és fontosságát csak a pénzmesterek ismerték és egyedül ők tudták hogyan kell azt manipulálni.  A nép által pénznek képzelt, ezüstre alapozott „hitel” befolyásolása által, magával Pheidon királlyal is ravaszul elhitethették, hogy rabszolga, mert nem tudja visszafizetni úgynevezett adósságát.  Azonban a bankárnak egy ideig még szüksége volt a királyra, mint olyanra .

Ugyanakkor a vissza nem váltható adósság csapdájába húzták a földműveseket és a kisnemeseket.  Minthogy a király törvényét fenn kellett tartani, ezek az emberek és csaladjaik könyörtelenül rabszolga piacra kerültek.  Az egész mediterrán világban egyre terebélyesedett a rabszolga-kereskedelem, amiből a szörnyeteggé nőtt pénzgazdaság kezelhető munkaerőt szerezhetett a kézműipar fél-tömegtermelési, sivár darálója számára .

Nem szabad, hogy az ókori Lydia és Görögország pénzzel foglalkozó családjainak görög neve félrevezesse a történelmet !  Oskar Seffert világosan kijelenti, hogy a trapeziták betelepült idegenek voltak.  A város életének rejtett áramlatait kézben tartván, akkoriban sem lehetett nehéz megszerezni egy báb szolgálatait, ki érdekeiket képviselte és szükség esetén állampolgárságot biztosított nekik.  Csakúgy, ahogy a ma hatalmat kereső idegenek is gyakran megváltoztatják nevüket, de megtartják faji hűségüket, ókori társaik is ez szerint cselekedtek.  A görög városok kezdeti napjaiban könnyű volt polgárságot szerezni és hatalomra törő, pénzes embereknek semmi különösebb gondja sem lehetett ezzel kapcsolatban egy olyan világban, ahol a pénz imádata váltotta fel az istenek imádatát .

A mükén Görögországból visszamaradt athéni királyi hatalom további gyengülését mutatja a földi ragyogásban uralkodó istenkirályt jelölő Wanax alacsonyabb rendű, archon-basileussal való felváltása.(17)  Ebben kétségtelenül közrejátszott a nemzetközi pénzhatalomnak — az ie. 1100 előtti dórok elleni támogatásáért — tett engedmény és az ennek következményeként kifejlődő „arisztokratikus demokrácia”.  A görög arisztokrácia további gyengítésének és lelke rombolásának következményeként alakult ki az a helyzet, amelyből az úgynevezett zsarnok hatalomra emelkedhetett.  Ez mintegy következménye volt annak, hogy rabszolga sorsra adták követőiket, kik bíztak bennük és útmutatásért felnéztek rájuk.  A nép természetes vezetőinek nemtelen és fajára nézve káros dolgokban — mint üzletben, „pénz csinálásban,” idegen luxusok és erkölcstelenségek hajhászásában — való részvétele(18) termelte ki azokat az embereket, kik saját osztályuk árulóivá és a pénzhatalom bábjaivá váltak.  Ezek az emberek irányították a városi bérrabszolgák nyugtalan törekvéseit.  A kisemmizett tömeget könnyű volt saját, ősi nemessége ellen uszítani, minthogy egyikük sem tudott semmit a velük mesterkedő erőről .




1. Cicero :  Orationes, Pro S Roscius, I.k. 65.o.

2. Pearson :  The Dorak Affair

3. Strabo, XIII, iv, 5.

4. Dawson :  Age of the Gods, 295.o.

5. Breasted :  History of Egypt, 281, 559.o.

6. Desroches-Noblecourt :  Tutankhamen, 33.o.

7. Encyclopedia of World History, 37.o.

8. Az is e feltételezést erősíti, hogy Krőzus ie. 547-es elpusztítása után Szardisz a Perzsa Birodalom fő pénzverdéje maradt és babiloni mértékű sigloi-t készített.

9. Madden :  Coins of the Jews, 29.o.

10. Seltsman :  Greek Coins, 34-35.o.

11. Madden :  Coins of the Jews, 6.o., lábjegyzet

12. Cambridge Ancient History, I.k.392.o.

13. Seltsman, Görög Érmék című könyvének 35. oldalán lévő táblázatból látható, hogy az aeginai drachmát megadott súlyban vezették be, minthogy Pheidon idejében 1 : 400 volt az ezüst és a vas megszabott aránya.  Pheidon nyilvánvalóan olyan tanácsot kapott, hogy az új ezüst drachmát és obolt úgy veresse, hogy azoknak ugyanakkora nemzetközi vásárlóértéke legyen, mint a korábbi obolnak és draxnak.

14. Nyilvánvalóan váltók leszámítolása és szállítólevelek, raktári nyugták, kötelezvények pénzre váltása végett.

15. Seffert :  Dictionary of Classical Antiquities, 91.o.

16. Átutazó kereskedők és hajók kapitányai.

17. Hawkes :  Dawn of the Gods, 262.o.

18. A bankárok ügyleteivel és settenkedéseivel kapcsolatos, hellenisztikus szóhasználatról beszélvén, a nagy szaktekintélyű Heichelheim professzor megjegyezte, „hogy az egyes bankárok, pénzkölcsönzők és adósok pénzügyletei Attikában, a Déloszi Liga területén és a kor más poliszaiban hatással voltak az egész gazdasági életre, de bizonyos mértékben még a kulturális fejlődésre is .”  An Ancient Economic History, II.k.196-197.o.