David Astle
The Babylonian Woe

VI. FEJEZET
BABILON, BANKOK, ARANY


Kétségtelen, hogy a Ninivéből irányított babiloni banktevékenység ágai az időszámításunk előtti nyolcadik és hetedik században többé-kevésbé a Tartessusztól Indiáig elterülő teljes térségre kiterjedtek(1), a Nilus núbiai nagy hajlatának Bisharee-ként ismert arany mosásaitól Cornwall bányáiig;  és mindezen területek közül Ninivébe összpontosultak a szárazföldi és vizi útvonalak.  Az első évezredben e kiterjedés teljes mértékben volt jelen mindenütt, ahonnan csak bizonyítékok maradtak ránk az arámi nyelv hivatalnok és kereskedő kasztok általi használatáról, mármint, Pesavártól Görögországig.(2)  A görögországi bizonyíték azonban nem annyira az arámi nyelv használatából ered, hanem abból, hogy a görög írásjelek az arámiból származnak .(3)  Következesképpen feltételezhető, hogy az ie. 933 utáni arámi menekültek művei, mikor az arámiak 40 évi rendületlen nyomása után az arámiak kiírtása vált az asszír irányvonallá, s a megerősödött katonai forrásokból ez mostmár megvalósítható volt.

Babilónia bankárai nekik megfelelő embereket választottak egy-egy térség kereskedelmének ügyvivőjéül .  Ezen illetők lehettek ninivei, karkemisi, esetleg babiloni egyének, akik külföldön keresték életpályájukat, de akár a behatolásra kiválasztott térség köztiszteletben álló és gyanútlan lakosai is .  A megfelelőséget természetesen a pénz imádata és a tisztesség alapvető hiánya döntötte el .  Az sem ártott, ha volt valami sötét folt az illető múltjában, mert így még könnyebben kezelhető volt, hogy saját fajtáját könyörület nélkül rabszolgának adja .

A pénzügyekben jártas, mindenükből kisemmizett arámi menekültek kiváltképp megfeleltek e szolgálatra .  Bizonyára úgy tekinthették a babilóniai bankárokkal való egy sorba állást, mint elpusztítójuk ellenségeihez való csatlakozást .  Az Aeginaból és Argosból később forgalomba került ezüstpénz láthatóan ugyanolyan finomságú és súlyú volt mint a babiloni sikulus :  nyolcvanöt szemer egy drachmában .  Tehát nyilvánvaló, hogy a babiloni mintából nőtt ki az arámiak által Szolón előtt kialakított görög pénzrendszer .  Bizonyos tekintetben a babiloni hódítás egyik eszköze lehetett .  Ugyanúgy, mint Ur utazó ügynökének agyagtáblára karcolt feljegyzése, a város két ezer évvel azelőtti terjeszkedésének idején.(4)  Az Athénban használt érmék tehát jók voltak a babilóniai pénz-közöspiac területén is. Megfeleltek indiai kereskedelmi egyenlegek rendezésére és bármikor, újra verés nélkül, visszatérhettek Athénba .

Grosenclose szerint(5)  az úgynevezett szolóni pénzreformban a 73 drachmából álló mina 100 drachma értékű törvényes fizetőeszközzé vált .  Bár némely történész úgy véli, ebből a korból nincs bizonyíték athéni pénzverésre.(6)  Ha elfogadjuk, hogy helyes Grosenclose véleménye, akkor arra következtethetünk, hogy az athéni pénzverés megalapítása volt e pénzreform célja .  Az átalakítás kisebb súlyú érmét rendszeresített törvényes fizetőeszközként az aeginai és argosi, nehezebb érmékben előállt adósságok rendezésére .  A Görög Érmék című könyvében, Seltsman ezt írja erről :  „Ez volt a szolóni pénzreform által előidézett változás, aminek nem az volt a célja, hogy a mértékadó érme értékének csökkentése által könnyítsen az adósokon, hanem az, hogy felszabadítsa az athéni kereskedelmet egy olyan súlyrendszer alól, ami a peloponnészoszi mértékhez kötötte a kalmárokat, mely nem terjedt az Égei-tengeren túlra .

Az athéniak eddig a híres, rézkori evvoiai tálentumra és minára alapozott pénzt használták és hivatalos érméjük ugyanolyan súlyú volt mint a korinthoszi, szamosi és cyrenaei .  Szolón megtartotta a pheidoni rendszert, a státert két drachmára, a drachmát pedig hat obolra osztotta. Az egymással találkozó pénzrendszerek Athénban is összeolvadtak .  A dór rendszerben kezdték el a pénzkibocsájtást és ebből származik az obol, a drachma és a didrachma, de Szolón átalakítása alatt áttértek az ion rendszerre és az evvoiai tálentumhoz igazították a pénzt .”(6a)

A súly hangoztatása mutatja, hogy ezen átalakítások olyan csoport kedvéért történtek, mely csakis az ezüst súlyával törődött. Valószínű, hogy a változások lényegét is csak ők értették meg igazán .  A nemesfém alkuszok bizonyára némi ellenszenvet éreztek a peloponnészoszi és aeginai helyzet iránt, amit a spártai Lükurgosz törvényeinek bevezetése idézett elő.(7)  E törvények következtében gyakorlatilag kidobták őket Spárta befolyási övezetéből .

Nagyon valószínű, hogy Szolón csak nép elé állított báb volt .  A pénzhatalom tudta, ha nem képes megtartani a nép, ügyködéséhez elengedhetetlen bizalmát, akkor elbúcsúzhat Görögországtól mint rabszolga forrástól .

Ettől az időtől kezdődően, az ipari munkásoknak bérük ellenében nyújtott hitelre került a hangsúly .  A bankok ezentúl nem adtak hitelt a földműveseknek, mert nekik tiltva volt, hogy személyüket biztosítékként elkötelezzék és a törlesztés elmulasztása esetén nem lehetett földjükhöz nyúlni, vagy eladni őket rabszolgának .  A szegények és vidéki jóhiszeműek által egy vagy más okból mindig óhajtott kölcsönért Athénba kellett menni és valamely iparban bérért dolgozni. Joggal állítható, hogy a laureioni vagy trákiai bányászat volt a fő iparág .  Itt, „szabad” emberek jelentéktelen bérért csatlakozhattak a kövek alatt csúszó-mászó rabszolgákhoz .

Bár egyes mai érmeszakértők(7a) még a harminc évvel ezelőtti tudósok megállapításaival sem értenek egyet — némiképp joggal, és kormeghatározásaik is sokkal pontosabbak lehetnek —, a bányászati és pénzügyi tapasztalattal rendelkező Alexander del Mart nem lehet csak úgy félre söpörni .  A ‘Különböző Államok Pénzrendszereinek Története’ című munkájában ezt írta Szolón reformjairól : 

„Boeckh azt írja (28.o.), hogy Szolón, Athén ie. 594-es archonjának 100 új drachmája 72 vagy 73 régi drachmával volt egyenértékű .  Ha ez elfogadható, akkor Szolóné az érdem, avagy szégyen, hogy 10:1-re változtatta a 13:1-es arányt. Rendelkezésünkre áll Szolón néhány drachmája és ismerjük összetételüket .  A megadott arány alapján, a régebbi drachmák kb. 85 szemer színezüstöt tartalmaznának, ami egy sikulus súlya .  Minthogy ebből húszat általában átváltottak egy arany érmére, ami lehetett indiai dharana, méd medimni, perzsa daric, levanti státer, és kb. 130 szemer színaranyat tartalmazott, a drachma leértékelését megelőzően az athéni arány bizonyosan az asszír, méd és perzsa mértékhez alkalmazkodott, és ez 13:1 volt .  A Boeckhtől megbízhatóbb, De Quiepo szerint, a Szolóntól idősebb drachmák csupán 65 szemer ezüstöt tartalmaznak .  Tehát a 13:1-ről 10:1-re történt, feltételezett athéni arányváltás Szolón korát megelőzőleg ment végbe .  Annyi mindenképpen bizonyos az érmékből, hogy Szolón igazgatása alatt 10:1 volt az arány, és ez még három évszázadon keresztül fennmaradt .  Menader ie. 322-ben azt írta, hogy az nem régiben még mindig divatos volt .  Ezen időszakban az arány keleten 6¼ vagy 6½ volt, míg Perzsiában 13:1, avagy a indiai arány kétszerese.(8)

Más szavakkal, ha potosak a drachma és a sekel ezenkorra vonatkozó súlymegállapításai — csakúgy, mint a római denarius is később gyakorlatilag a Sziciliában és Nagy-Görögországban(9) használatos Szolón utáni drachma súlyával került kibocsájtásra —, a korai görög drachma is, akár égei akár argoszi, (értsd pheidoni) ugyan arra a mértékre készült mint a sekel, Babilónia, Asszíria és Főnicia csere-egysége, nyilvánvalóan a körzet pénz-közöspiacának és pénzügyi függőségeinek kiterjedését eredményezvén.  Tehát a görög érméket külföldre lehetett vinni, a sekkellel egyenlő értékkel voltak forgalomban, s akár Görögországba is befizetési vagy beolvasztási veszteség nélkül térhettek vissza ;  de, még ennél is fontosabb volt, hogy lehetővé tette azon biztos haszon megszerzését amit a nemzetközi nemesfém forgalmazók — meggyőzvén az uralkodókat, hogy fentartsák a 13:1-es ezüst-arany átváltási arányt a 6½:1-es indiai(10) aránnyal szemben — biztosítottak maguknak az indiai kereskedelemben.  Vagy is, Athén Babilónia és közelebbi, lidiai, aeginai, argoszi, stb. ügynökségeinek pénzügyi fennhatósága alól való kivonása volt Szolón fizetőeszközi átalakításának igazi jelentősége, amely fennhatóságot, mint korábban rámutattunk, Lükurgosz, mai meghatározás szerint hatodik század elején — s ez roppant fontos — hatályba lépett(11) törvényei(11a) valószínüleg már hatástalaníthattak.  Ettől fogva tilos lesz majd az athéni kalmároknak, hogy hiányos egyenlegeiket rabszolgákkal rendezzék, és majdhogynem haszon nélküli, annak ezüst érmével vagy öntecsekkel való fizetése is .  Ezentúl a bankároknak athéni érdekeket kell majd szolgálniuk és hasznukat a helyi kereskedelemből kell nyerniük .  Értsd: sokkal több pénz marad athéni forgalomban, egészségesebb lesz az ipar .  A történelem fel is jegyezte, hogy mindezt így történt .

Grote szerint, a Szolón után kialakult bankrendszer sokkal hatékonyabb volt .  Eltűntek a régi veszedelmes szerződések, mik „pusztán a szegény szabad emberek szabadságának kelepcéi voltak .  A adós birtokára és várható keresetére alapozott pénzkölcsönök foglalták el helyüket, melyek mindkét fél számára hasznosak voltak, és így meg tartották helyüket a nép erkölcsrendjében.”(12)

Tehát Athén oly mértékben megtagadta a nemzetközi bankárokat, kik többé-kevésbé Babilóniába összpontosultak, hogy a Seisachtheia által voltaképpen elszakadt a babiloni imperializmustól és annak világ feletti, pénzügyi egyeduralmától .  Mint kisebb, versenyképes erő alapozta meg magát, amint azt a perzsák, körbezárására tett kísérletei is mutatják .  Ennek irányában, a trákiai bányák ie. 512-es megszerzése volt az első lépés .  Szolón reformjai nem voltak olyan alaposak mint Lükurgoszé és továbbra is meghagyták az ezüstöt a pénz anyagaként, de ez a perzsa lépés még nem vette el Athén és szövetségesei erejét .  Annak ellenére sem, hogy az ezüst miatt Athén azoktól függött kiknek tevékenysége Gresham törvényének irányába haladt :  „A rossz pénz kiszorítja a jót.”  A Perzsiában fészkelő nemzetközi pénzhatalom azt gondolta, hogy az ezüst és a hajófa biztosításával, egyúttal elvágja Athént a hadiipar ezen fontos anyagaitól .  Azonban Athén valahogy mégis megtartotta függetlenségét és ie. 490-ben Marathónnál legyőzte a „nagy” királyt, a pénzhatalom küldöttjét .  (479-ben Platea-nél és Mycale-nél is győzedelmeskedett)  Ie. 480-ban pedig a tengeren verte meg a perzsák hadát, a híres szalamiszi csatában .  Feltételezhetjük, hogy a sikerhez jelentősen hozzájárult a bagoly drachmák, a 3. szint elképesztően gazdag ércének feltárása utáni nagyszámú kibocsájtása is.(13)  A nemzetközi pénzhatalom tervezői szó szerint nemzetköziek voltak .  A háborúkból csak jó származhatott számukra .  Hogy a „nagy” király nagy maradt-e, vagy Athén foglalta el helyét, teljesen mindegy volt nekik .  Egyedüli gondjuk az volt, hogy senki ne érhessen el az övékénél nagyobb hatalmat .

A Szolón előtti athéni helyzetét összegezve, láthatjuk, hogy egy egyszerű, írástudatlan népnek az új pénz ellenében felkínálták egy másik világ minden luxusát .  E pénz lényegét még ma is csak kevesen értik, így az athéniak nyakig eladósodtak .  Az adósságra vonatkozó törvényt a megromlott nemesség tartotta fenn a bankárok érdekében. Semmi kétség, hogy a bankárok ezt úgy adtak elő nekik, hogy a gyarapodó népességre nehezedő adósság féken tartja a tömegeket és földhöz köti őket .  Ezt látszik bizonyítani az attikai jelzálogkölcsön tábláinak gyakorisága.(14)  A romlott nemességnek és a bankároknak kedvező állapot azonban nem felelt meg az újgazdag athéni kézműveseknek, kik nem tudtak elegendő munkaerőt beszerezni .

A pénzhatalom láthatóan nagy haszonra tesz szert, ha hosszú időn keresztül tud fenntartani hitelintézményeket egy viszonylag egyszerű nép földjén — mint a görög kikötőkben(15)—, ahol semmivel sem értik jobban a főkönyvi-jóváírás-pénz lényegét mint napjainkban .  Ha az adott körzet bankárai egyöntetűen, egyszerre visszahívják kölcsöneiket, alig marad pénz forgalomban .  Ezután hajókkal megjelenhetnek külföldi ügynökeik és csatért, pitykéért felvásárolhatják a terményt, a férfiakat, a nőket, a gyerekeket .

Szolón archon törvényei nem rendelkeztek sem a felszabadított adósrabszolgák alkalmazásáról, sem a föld újra felosztásáról .  Ezzel biztosította a athéni kézművesek számara oly szükséges munkaerőt. Szolón állampolgárságot kínált minden olyan embernek, aki a földekről Athénba ment és ipart kezdett .  Ez még inkább bővítette a munkaerő kínálatot .  A reform következtében csökkent a nemesfém kiáramlása és így elegendő pénz maradt a helyi kézműipar működtetésére, minthogy Lükurgosz általi kiebrudalásuk után még a peloponnészoszi bankároknak is Athénba kellett menniük „pénzükkel,” ha mesterségükből akartak megélni.(16)

Végezetül elmondhatnánk, hogy Szolón törvényei az athéni elv fejlődésének és a babilóniai pénzhatalom megtagadásának kinyilatkoztatásai voltak, de vonatkoztak arra a növekvő osztályra is, ami, látván milyen szelek fújnak, most nemzeti pénzhatalomként műkökött .




1. F.W. Madden :  Coins of the Jews, 4-5.o.

2. Charles Seltsman :  Greek Coins

3. F.W. Madden :  Coins of the Jews, 29.o .  Hérodotosz szerint „átvették a föníciai jeleket, de változtattak némelyik alakján.”  Azonban Sayce professzor véleménye sokkal meggyőzőbb, „minthogy a görög írásjelek majdnem mindegyike ‘a’-ra végződik, úgy tűnik, nem a Tyrosból és Szidonból származott föníciaiak vitték őket Görögországba, hanem az Antioch-öbölből kivándorolt arámiak .  Még a héber abc jeleinek nevei is arámi eredetet fednek fel.” Ötven évvel később a Ras Shamra táblák csak megerősítették ezt a nézetet.

4. Sir Charles Woolley :  Abraham, 124-125.o.

5. Elgin Grosenclose :  Money, the Human Conflict, 16.o.

6. W.P. Wallace :  The Early Coinage of Athens and Euboia, 23.o., Numismatic Chronicle, 1962, 417.o.

6a. Charles Seltsman :  Greek Coins, London, 1933.

7. Plutarkhosz :  Életek, Lükurgosz

7a. W.P. Wallace :  The Early Coinages of Athens and Euboia, 23.o., Numismatic Chronicle ;  és Colin M. Kraay válasza, 417.o.

8. Mar :  History of Monetary Systems in Various States, 47.o.

9. Mais lorsque, par la guerre de Tarente, l’Italie eut été soumise .... alors se fit sentir, en premier lieu, la nécessité de plus en plus vive d’un système général de bonnes monnaies;....  On fit choix, dans ce but, d’un pied monétaire, qui déjà avait été généralement accepté, et on frappa le Denier, de valeur de la Drachme Attique, qui était en usage non seulement dans les monarchies de l’Orient mais encore en Sicile .  Assurément le Drachme de l’Attique pesait 4 gr. 37, tandis que le plus ancien Denier, quelque peu plus lourd, était taillé sur un poids moyen de 4 gr. 55 puisqu’il valait quatre Scrupules, c’est-a-dire 1/72 de livre ou 1/6 d’once.  Mais cette différence fut supprimée, a la suite d’une réduction qui eut lieu vraisemblablement pendant la première guerre punique, et porta le denier à 1/84 de livre ou 1/7 de l’once c’est-à-dire 3 gr. 90 ;  de sorte que les derniers de ce poids devaient en général être accepté sur le même pied que les Drachmes qui étaient en circulation et n’avaient pas tout à fait le poids légal...” :  Théodore Mommsen & Joachim Marquardt :  Manuel des Antiquités Romaines, p. 14, Tome X, “De l’Organisation Financière Chez les Romaines.”

10. Alexander del Mar :  History of Monetary Systems in Various States, 29.o., 35-53.o.

11. Korábban, a mythologia alapján, az i.e. 9. századra tették e törvények közzétételét.

11a. Humphrey Michell :  Sparta, 27.o.

12. Grote :  History of Greece, 9.f.

13. Wallace :  The Early Coinages of Athens and Euboia, 35.o.

14. Grosenclose :  Money, the Human Conflict, 16.o.

15. Einzig :  Primitive Money, 225.o.

16. Gertrude Coogan azt írta, hogy miután az athéni vezető réteg rátukmálta a diktátorságot, Szolón legelőször is eltörölte a nemesség ezüstbányászási és, ebből adódóan, pénzkibocsájtási kiváltságát .  Véleményem szerint Coogan kisasszony itt lényeget tévesztett .  Szolón valójában nem a pénzveretésből eredő pénzkibocsájtási előjogot törölte el, hanem azt a pénzkibocsájtási jogot, amit az arámi-föníciai kalmárok e kiváltság bérbevétele által gyakoroltak.