David Astle
The Babylonian Woe

IV. FEJEZET
A SORS BALKEZE

François Lenormant és a Cambridge Őstörténelem szerint(1) Babilóniában a legkorábbi időktől kezdődően használtak csekkeket.  Ezt bizonyítják Charles Woolley és más régészek ásatásai is.

A Hamurábi 7. törvényére adható egyedüli világos magyarázat azt feltételezi, hogy a 3. évezredben, vagy már korábban, ismert volt a jó hírben álló személyeknél elhelyezett értéktárgyak ellenében kiállított nyugtákon keresztüli magán pénzteremtés alapelve.  Az is valószínű, hogy az ilyen nyugták számának növelése vagy csökkentése által már visszaéléseket követtek el.  Az elvont pénz mennyiségének ingadoztatása a vagyon és az ár feletti egyeduralom megszerzését szolgálta.

Paul Einzig írja, hogy „jóval az érme használat bevezetése előtt, az ókori világ más részeihez hasonlóan, Görögországban is kifejlődött a hitelrendszer.”(2)  Ebből azt vonhatjuk le, hogy a babiloni pénzhatalomnak már az asszír támadás elől menekülő arámiak áradata előtt is voltak ügynökségei Görögország partjain és a mükénéi központokban.  Kölcsön adták ezüst értékét jelző agyag fizetési kötelezvényeiket, amikért meg lehetett vásárolni Mezopotámia luxus cikkeit és fegyvereit.  Noha az eredeti kölcsön nem volt több mint bejegyzés az ügynök főkönyvében, a tartozást ezüsttel, rabszolgával vagy egyéb divatos áruval kellett kiegyenlíteni.

A mitológiai Cadmus létezésének valószínű beigazolódása nyilvánvalóan bizonyítja a babiloni erő mükénéi jelenlétét.  E felfedezés a mai Thébában került napvilágra, amikor az ókori idők nemzeti kincstárának helyén az ie. 14. században uralkodó babiloni király, Burraburias, egyik a magas rangú hivatalnokának pecsétjeire akadtak.  Ez félreérthetetlenül mutatja Cadmus valódi szerepét Théba és a vele kapcsolatban álló városok ügyeiben.(3)  A babiloniak tevékenységére utalnak Kükladesben talált pecsétjeik is.

E, jóval Homérosz kora előtt felállított kereskedelmi állomások nagyjából úgy működtek, mint a XVI. századi európai kereskedő állomások Nyugat-Afrika partvidékén.(4)  Kiinduló pontok voltak, ahonnan a nemzetközi pénzhatalom ügynökei háborúkat szíthattak a törzsek között, hogy mindig legyen piac termékeik számára.  Mindkét korban nemesfém és rabszolga volt a legkívánatosabb fizetési mód e cikkekért.

Mint már említettük, a harcias mükén fejedelmek, éveken át folytatott fosztogatásaik eredményeként, bőven szolgálhattak mindkét cikkel.  Mikor azonban, Líbia királya oldalán, Merneptah fáraó ellen támadtak, véget értek a bőség és áldozataik rettegésének évei.

A "tenger népeivel" kötött szövetségük jelentette pályájuk csúcsát, de, amint a történelem feljegyezte, Merneptah íjjászai halálosan bizonyították, hogy túlbecsülték magukat és az ie. 1234-es csatában sebesen a mélybe zuhantak.(5) Fegyvereik és az őket támogató erők ármánykodásbeli kiválósága ellenére, e boldogtalan csata eredményeként mindenük odaveszett és nemhogy hódításra gondolhattak volna, de otthonuk védelme miatt kellett aggódniuk.

Tehát, ha helyes a perire-i csata idejének legutóbbi megállapítása,(6) Egyiptom elpusztítását a Trója elfoglalása (ie. 1250 Hérodotosz és a mai kormegállapítás szerint) utáni 16 év alatt készítették elő.  A Meryey, líbiai király hadseregét kitevő különböző népek megszervezése, felfegyverzése és kiképzése mindenképpen éveket vehetett igénybe.

A perire-i csata után hátramaradt hadfelszerelés óriási mennyisége is több éves felkészülést feltételez.(7)  Valószínű, hogy Merneptah fáraó nem olvasztatta be a zsákmányt és adta el a pénzhatalom, táborában kétségkívül megtalálható ügynökeinek.  Az ésszerűség szerint, nyilvánvalóan felfegyverezte az achájok természetes ellenségeit, Épeiros és más területek törzseit.  Ezt feltételezi Pylos ie. 1200 körüli(8) eleste is.  Néhányan pásztorokként említik e törzseket, de ugyanígy lehettek az achájok közreműködésével létrehozott bányászat fellázadt rabszolgái is.  E bányászat adta a mykénai nemesség otthonában oly hétköznapi aranyat és ezüstöt, és természetesen a magán pénzteremtő hatalom világuralmát biztosító pénzrendszer alapját.

A következő rész egy kis kitérő a Cadmus uralkodása alatti görögországi és attól északabbi bányászatra.  Mint már említettük, Cadmus volt az egyik fő babiloni ügynök a mükén világban.  Uralkodásának hozzávetőleges ideje megállapítható a Thébában talált pecsétekről,(9) amik feltárták, hogy Cadmus valószínűleg Burraburias (avagy Burnaburiás) király uralkodásának idején élt.  Burraburias Tutánkámen (ie. 1358-1353) kortársa volt.  Ugyanezen Burraburias örök hírnévre tett szert a tel amarnai levéltárban talált, Tutankamenhez írt, aranykérő levele kapcsán.(10)

Közel száz évvel ezen korok mai, bővebb ismeretét megelőzőleg, Alexander del Mar saját mérnöki tapasztalataira és ókori feljegyzésekre támaszkodva írt azokról a bányákról, ahonnan babiloni pénzhatalom ügynökei, mint Cadmus is, az arany és az ezüst folyamatos ellátását biztosították.

A rómaiak spanyolországi és asturiai alaposságának részletezése után, Mar megemlítette az Athén melletti Laureiont, majd ezeket írta :  Thasos egy sziget a trák partok mentén.  Eredetileg a föníciaiak telepítették be.  A Thasos név valószínűleg Iassus eltorzulása, minthogy Pausainas tudatja velünk, Thasos Agenornak, Európa (és következésképpen Cadmus, Théba alapítója) testvérének, a föníciaiak vezérének fia volt.  Ezek, az Iassus mitológiába tartozó részletek. Hérodotosz elmondja, hogy személyesen volt Thasos szigetén, ahol látta a Thasosi Herkules tiszteletére emelt templomot, amit „azok a föníciaiak készítettek, akik Thasost építették, amikor Európát keresték.  Mindez öt nemzedékkel azelőtt történt, hogy Herkules, Amphytryon fia, ismertté vált volna Görögországban.”  Iassus volt a „Thasosi Herkules”.


Az ókori dél-európai bányászatról és a serleges nép tevékenységéről szóló további adatokért érdemes fellapozni a Cambridge őstörténelmet, bár e munka nem tulajdonít jelentőséget az arany és ezüst kutatása és a babilóniai magán pénzteremtő hatalom közötti nyilvánvaló kapcsolatnak.

Visszatérvén tehát történetünk fő vonalához, látható, hogy Kréta, Mykénai, Théba virágzásának idején viszonylag nagy számú megalázott és eldurvított népesség élt az épeirosi és az északabbi bányászati körzetekben.  Ha valaki felfegyverzi és megszervezi őket — az úgynevezett pásztornépek harcias élcsapataként — komoly veszélyt jelenthetnek a déli civilizációkra, melyek a békével és a kereskedelemből eredő élvezetekkel voltak elfoglalva.

Figyelemre méltó, hogy Ugarit, ahol az achájoknak ie. 1300-tól kereskedelmi központjuk volt, jóval ie. 1190 előtt esett el.  Ez volt az az év, amikor III. Ramszesz lathatóan végleg megállította ellenségeinek déli előnyomulását.(12)  Ebből esetleg feltételezhetjük, hogy a perirei csata idején Egyiptom szövetségre lépett a tenger népeihez nem tartozó északi törzsekkel.  Ilyen szövetségesek lehettek a dórok, kik a pylosi táblák tudósítása szerint, korábban kalózok voltak.  E feltevést erősíti Albright professzor fejtegetése is, az ugariti égetőkemencében talált okmányokról, miszerint, ie. 1234 körül történt Ugarit kifosztása.  Ez azt jelentene, hogy a város elleni támadás körül-belül akkoriban játszódott le, amikor Merneptah fáraó megverte a tenger népeinek seregét.

Ugarit elpusztítása valószínűleg a magára ébredt Egyiptom bosszúja lehetett, amit szövetségesei hajtottak végre. Látható, hogy a városra lecsapó támadóknak jó értesüléseik voltak, mivel akkorra időzítették lépésüket, amikor az ugariti király hűbérurainak tűnő(13) hettiták a hajókat máshova, talán Lyciába rendelték.  A támadók fegyverrel is jól el voltak látva.

Kétségtelenül Ugarit volt az a központ, ahonnan fegyvert és utánpótlást szállítottak Líbiába és a tenger népeihez.  Következesképpen azon, úgymond felsőbb hatalom ügynöksége volt, ami Egyiptom pusztulását tervezgette és arany és ezüst zsákmányára várt.

A perirei csata következményeként a főbb acháj államok komoly fegyverhiányban szenvedtek és prédaként álltak az ellenség előtt.  Erről tudósítanak a Pylosban talált lineáris "B" táblák is, amiket valószínűleg az északi támadás fő hulláma előtt írtak.  Elfogadván feltételezésünket, hogy Merneptah fegyveres felkelést szervezett a mükén Görögország északi rabszolgái között — de talán még a közép-európai és olyan messzi népek támadását is, mint a Mükénével kereskedő dánok(14) — akkor az is valószínű, hogy ellátta őket a perirei csatában szerzett fegyverekkel és tapasztalt tisztekkel.

Annyi mindenképpen bizonyos, hogy a Pylost leromboló dóroknak jól felszerelt, szervezett és erős harciszellemű hadserege volt.  E szellem megmaradt bennük Spárta utolsó napjaiig.  A pylosi táblák tudósítása(15) szerint hajóik is voltak, így megfelelő ellátást biztosíthattak maguknak az Adriai-tenger partvidékéről.  De, mindenek felett tapasztaltnak kellett lenniük várak ostromlásában — amit a Kánaán városai elleni háborúban szerezhettek — mert Mükéné és Türün falait csakis jól szervezett hadsereg és gyakorlott műszaki egység vehette be.  Joggal feltételezhetjük, hogy a dórok fegyvereinek jelentős része a perirei csata zsákmányából származott.  Csupán az nem világos, hogy a nemzetközi pénzhatalomtól kapták-e, vagy közvetlenül az újjáéledő Egyiptomtól, ahol megint az istenkirály fényesítette be a trónt és népe sorsának irányítójaként megvilágosodást adott.  Perire után Egyiptom mindenképpen az oszd meg és uralkodj helyzetében lehetett.

Így meghiúsult a nemzetközi pénzhatalom terve, hogy elpusztítsa az ősi Egyiptomot és egy sötét korokként ismert időszak következett.  Sötét, mert nagyon keveset tudunk róla.  Akkora volt az achájokon végig söprő katasztrófa jelentősége, hogy egy időre nagyrészt elsorvadtak, talán be is zártak az ősi világ összeomlásából virágzó babilóniai kereskedő állomások.(16)

Azonban, amint elült a felfordulás pora, a Mezopotámiában összpontosuló pénzhatalom újra olyan területek után nézett, ahol a legelőnyösebben használhatja ki tőketeremtő hatalmát.  Most már féltucat kultúra gazdagságát őrizte erős tereiben.  A pénzmesterei újra csak Görögország idillikus partjai és erdőkkel borított hegyei felé fordították figyelmüket.  Az ország egyébként is Európa és Ázsia kapuja volt.

Az Encyclopædia Britannica ezeket írja a görög ipari forradalom hajtóerejének forrásairól (1898, XI.k. 90.o.) :

...„Az ionok befolyásolták legtevékenyebben Görögország korai fejlődését, de ők maguk, külföldi forrásból kapták haladásuk első indíttatását.  A szíriabeli kánaániak, avagy alföldiek, kiket görög nevükön föníciaiaknak hívunk, egy keskeny földsávot laktak Libanon és a tenger között.  Fönícia — Keft az egyiptomiak nyelvén — egy távoli időben sémita telepeseket küldött a delta-vidékre avagy Caphtor szigetére.  Az egyiptomi emlékekből kitűnik, hogy a kefa, avagy föníciai, már az ie. 16. században is jó kereskedő nép volt.  A Libanon magaslatairól látható Ciprus volt a föníciai előnyomulás első állomása a nyugati vizeken.  Mindvégig volt egy sémita elem az indoeurópaiak mellett.  A föníciai hajósok Ciprusról tovább haladtak Kis-Ázsia déli partjaira, ahol fokozatosan keveredtek a helybeliekkel, mígnem az egész partvidék jórészt föníciai befolyás alá került.  Tehát, a Lyciában megtelepült Solymni a kánaániak rokona volt.  A carianokra — eredetileg a görögök rokonai — nagy hatással volt a föníciai kapcsolat.  Különösen Miletus volt az, ahol az ion görögök kereskedelmi kapcsolatba léptek a föníciaiakkal.  Kis-Ázsia déli lakóival ellentétben, ők semmi hajlandóságot sem mutattak, hogy nemzetiségüket a szíriai idegenekével vegyítsék.  De, sokat tanultak tőlük a hajózás művészetéről, mint például a --nak nevezett, kerekített építésű kereskedelmi hajók használatát és a súlyok és értékegységek rendszerét, meg néhány műszaki tudomány alapismereteit.  A föníciaiak először a Peloponnészosz és Boiotia partjainál bőven található bíborhal keresése közben jutottak el Görögország földjére.  Erős vonzerő volt a rengeteg fa, az ezüst, vas- és rézérc is.

Két különböző időszakra osztható a görögországi föníciai behatás.  Az elsőben csupán alkalmakként találkoztak a görögökkel, kereskedelmi útjaik során.  A második, a görög partokon felállított kereskedelmi települések időszaka.  Ez utóbbi természetesen sokkal behatóbb volt.  Valószínű, hogy e második időszak kezdetén (ie. 9. század, feltehetően a 933-as Arám elleni asszír támadás idején) terjedtek el Görögországban a föníciai írásjelek.  Az írásjelek maguk az egyiptomi hieroglifákból eredtek, amiket a Delta-vidék föníciai telepesei vittek Föníciába.  Valószínűleg Antioch-öbölbeli arámi-föníciaiak vitték a jeleket Görögországba és nem pedig a tyrei vagy sidoni föníciaiak.  Ezen írásjelek láthatóan kiszorították a Kis-Ázsiában és a szigeteken használatos valami hetven jelböl álló rendszert, ami Cipruson egész későig megmaradt.  A görögországi közvetlen föníciai (értsd: babiloni) befolyás ie. 600 körülig tartott (körülbelül a Seisachtheia athéni és Lükurgosz lakóniai törvényeinek megjelenési ideje).  A kereskedelem és a hajózás volt az a terület, ahol a görögök legjobban érezték az úgynevezett föníciai hatást.  A művészet és a tudomány és a magasabb kultúra terén, a föníciaiak csupán a babiloni, asszír és egyiptomi gondolatokat vitték keletről nyugatra.”

Bár a fenti sorok írásakor még nem tárták fel Ugaritot és Alalakhot — sem pedig az agyagtábláikra feljegyzett ismereteket és a lineáris "A" és "B" jelrendszert — a 19. századi író véleménye mégis többe-kevésbé megegyezik Woolley, élete végén kifejtett(17) nézeteivel.  Noha Woolley korábban azt vallotta, hogy Ras Shamra (az ősi Ugarit) arámi tábláinak szövege Suméria és Akkád ékírásából ered.(18)

Világos tehát, hogy a babiloni imperializmus ügynökei ie. 933-ra újra megvetették lábukat a görög szárazföldön (Ioniában minden bizonnyal, de valószínűleg más részeken is).  Figyelembe véve a korabeli kedvező Görögországi körülményeket, nem kétséges, hogy a nemzetközi pénzhatalom az arámi menekültek tanácsára úgy döntött, csökkenti a Görögországba irányuló kivitelt és fejleszti a helyi ipart.  E fejlesztés könnyen megoldható volt az Arábia, Izrael vagy Egyiptom csatamezőiről összeszedet véres hulladékból készült vas és rézdarabkák pénzkénti forgalmazásával.  Így még szilárdabb bázist építhettek ki, melyről az Észak-Európába irányuló kereskedelmet irányíthatták és biztosíthatták a Kárpátok, Illíria, Trákia és Attika ezüstjének egész évi áramlását.  E kiindulópontról kézben tudták tartani a Pontus vidékére és a mai Dél-Oroszországba irányuló kereskedelmet is.  A növekvő ipari lakosság pedig új piacot jelent majd az egyiptomi és dél-oroszországi gabona számára.

Görögország piciny, de életerős városállamai jó terepet biztosítanak majd a pénz-, kormány- és társadalmi-rendszerekkel folytatandó kísérletekhez.  A Babilónia sötét belső udvaraiban ármánykodó pénzváltók lázas képzelgésükben úgy gondolhatták, e kísérletek majd megmutatják az utat lelkük hőn áhított vágya felé és felbomlaszthatják a Föld utolsó nagy királyságait, miket egyszer már az összeomlás határára juttattak, de mégis újra felemelkedtek — „Újra királyság ereszkede le a magasból.”(19) Talán rábukkanhatnak a módra, ami által ők is és Isteneik is a Föld uraivá válhatnának, sőt, soraikból istenkirályt választhatnának, ki mint teljes és mindenek feletti uralkodó, a mindenség kormányzására ügyelne.

És e furcsa vágyakozás javarészt valósággá vált.  A Krőzusi Lídiában végrehajtott első fő kísérlet után Görögországban teljes mértékben felhasználták az — állam pecsétjével ellátott — egyenlő súlyú és finomságú nemesfém darabkák forgalmazásában rejlő lehetőségeket.  Nem kétséges, hogy a mai emberhez hasonlóan, a görögök is hiszékenyen azt kezelték, az állam által törvényességre emelt pénz valóban tisztességes.  És amíg e hiedelmükben éltek, könnyebben kezelhetők voltak.

Tehát a gyengülő — ha nem éppen haldokló papság sorvadó kezéből kihullott a megkülönböztetés jogának hatalma és az irodaház árnyékában az aranykorongok fölött matató erőhöz került.  Alantas és megvásárolható alakok kerültek a nemes és önzetlen emberek helyére a hatalmi hivatalokban.  Az ilyen, csőcselékből felemelt emberek csak annyi hatalommal bírtak amennyit a pénzteremtő erőktől kaptak.  Alacsony képességük pedig szigorú határt szabott útmutatásuknak.

A 17. századi angolokhoz hasonlóan, az ókori görögök is műveltek, szorgalmasak és takarékosak voltak, és mind békében, mind háborúban láthatóan büszkén és örömmel szolgáltak az ősi és természetes arisztokrácia vezetése alatt.  Az országot ekkor erdők takarták, melyek még hosszú időre bőséges faszenet biztosítottak a kemencék és tűzhelyek fűtéséhez.  A nem túl messzi Trákiában pedig hajóépítésre megfelelő fa volt.  Ebből adódóan, a görög városállamok életét megvilágosító szikra bizonyára már akkor is pislákolt, amikor még nem vették át Lídiától az érmepénz használatát — és a szabályzott hitelmanipuláció minden azzal járó következményeit.

Következésképpen, az ismert történelem fényébe emelkedő Görögország belső állapota hasonló volt 16. és 17. századi angliai helyzethez, amikor a hitel (avagy elvontpénz) által nemességbe oltott pénzsóvárság eloszlatta bennük kötelességtudatukat.  Kötelességük feladásának kinyilvánulása volt amikor birkatártas céljára lefoglalták a közös földeket, mert a gyapjú jó hasznot hozott a pénzgazdaságban.  Ezzel megfosztották a falusiakat a földből eredő jogos megélhetésüktől és arra kényszerítették őket, hogy a városokba vándoroljanak.  E falusiak mint bánya- vagy gyárimunkások szolgáltak a városokban, ahol teljes mértékben az idegen gazemberek könyörületének voltak kitéve (vagy azokénak, kiket soraikból emeltek ki, lévén ők a legmohóbbak az élelemért és legkevésbé bírálták annak adóját).

Szíriából és Arámból a pénzhatalom arámi nyelvet beszélő ügynökei ékeztek Görögország erdős partjainak és hegyeinek idillikus tájára.  Szánalmat keltő emberkék voltak, akik a sajnálkozó görögök előtt népük asszírok általi mészárlásáról sírtak és nyöszörögtek.  A Shalmanezer és Ashurnazipar által vezetett asszírok vadsága előtt porrá lett hettita Karkemisből, az arámi Damaszkuszból, Kummuhból, Sama'lból és más városokból jöttek, de akár szíriaiak, akár babiloniak voltak, arámi nyelven írtak és beszéltek.  Ezt bizonyítják(20) a görög írásjelek és az Ugarit helyén (ma Ras Shamra) 1935-ben kiásott táblák.(21)

Magukkal hozták a nemesfémre alapozott árucsere és az egyszerű és túlzott bizalmú nép ellen elkövethető más csalások ismeretét.  És a megőrzésre letétbe helyezett értéktárgyakra alapozódó pénz és vagyonteremtés lehetőségeinek fortélyát is.  Ma ezt szépítően hitelkibocsájtásnak nevezik és ez az ipart teremtő hajtóerő, ami által kizárólagos ellenőrzést nyerhetnek a termelés fölött.

A Sumériában, Akkádban, Asszíriában, stb. régóta ismert módszerekkel fél-tömegtermelő iparrá szervezték a görög háziipart.  Szabad emberek esetében ilyen ipart csakis pénzbérre alapozva lehet létrehozni.  Ebből következőleg, a munkaerőt hozzá kellett szoktatni a pénz mindenek feletti fogalmához.

Athén cserépedényeket és hajókat készített.  Korinthosz úgyszintén.  Megarában vásznat szőttek.  A külkereskedelem fenntartásához elegendő olíva olajjal és a laureioni bányák ezüstjével rendelkező Athén az olyan városállamok közötti lerakati kereskedelem központjává vált, amelyek a réz vagy vas bizalompénzre támaszkodtak iparuk és kereskedelmük mozgatójaként.  Olyan rendszer volt ez, ami állami ellenőrzésben aligha hozott volna hasznot a nemzetközi bankárok számára.

Kétséges, hogy a dór és a dórok előtti Görögország egyesülése által felélesztett erő az ősi kelet haldokló világainak tudományos és hatalmi vonzáspontjává vált volna a nemzetközi ezüstforgalmazók által kézben tartott pénzpiac működésében való részvételből eredő gazdasági szervezet nélkül.  Görögországból kiindulva, a pénzhatalom és ügynökei — mint Piraeus bankárjai, kik Laureion, Trákia és Szamos ezüstjét forgalmazták — neki lendülhettek, hogy létrehozzák azt a rendet, ami az ember földi törekvéseinek utolsó állomását jelenthette.

Szemmel látható újraalakulás kezdete volt ez, a tudás és az élet hamis megújulása, ami egy pillanatra majd elénk tárja Zeusz és Földre ereszkedett aranyfejű óriás kísérői és Kréta világa egyesülésének halványuló ragyogását.

Mind az Isten, mind pedig a papság és a nép az élet ősi rendszerének misztikus harmóniájában élt e távoli világban, ahol a nap lebarnult gyermekei uralkodójuk fényében fürödtek, ki a Knóssos kertjeiben sétáló földi isten volt előttük.  Mit sem tudtak a hadviselésről és fegyverekről.  Oly sokáig éltek békében, hogy városaik mindenféle fal, vagy látható védelem nélkül álltak.  A meleg éghajlaton alig volt szükségük ruházatra és asszonyaik nem viseltek többet, mint fodros szoknyát, büszkén és zavartalanul mutatván keblük gyönyörűségét.




1. Lenormant: La Monnaie dans L'Antiquité, I. 113-122.o.  Cambridge Ancient History, I.k. 392.o.

2. Paul Einzig :  Primitive Money, 225.o.

3. Jacquetta Hawkes :  Dawn of the Gods, 205.o.  Britannica, 9. kiadás, XI.k. 92.o.  Sayce :  Mycenae, 265, 365.o.

4. Canot: The Adventures of an African SlaverCambridge Economic History, II.k.16.o.

5. Albright :  The Amarna Letters from Palestine, 32.o.

6. Breasted, 1956-os munkájában 1220-at ad meg a csata időpontjául, de Albright professzor szinte kétséget kizáróan megállapította, hogy az ütközet 1234-ben zajlott le.

7. Az ércbányászat és a kohászat akkoriban hosszadalmas eljárás volt.  (Cambridge Ancient History, II.k.19-20.o.)

Albright írja The Amarna Letters from Palestine-ban (12.o.):  „amikor végig pillantunk az Amarna leveleken, csak csodálkozunk a helyőrségek kicsinységén, amit a helyi fejedelmek elegendőnek tartottak, amikor segítséget követeltek.  Meggido fejedelme száz embert akart.  Másik három vezető, köztük Gezer és Jeruzsálem fejedelme, megelégszik csupán ötvennel.  Még a gazdag Bylbos hercege is beéri 200-600 gyalogossal és 25-30 harciszekérrel, pedig ő állandóan támogatást kért.  A Damaszkuszi Brigawaza is csak kétszáz embert akart...”

Ha e két ismeretet összevetjük, világossá válik, hogy a viszonylag kis népesség ellenére is, a fegyverek beszerezhetősége volt a katonai erő korlátozó tényezője.  Nem úgy mint ma, amikor korlátlan mennyiségű fém és emberanyag áll rendelkezésre.

8. Jacquetta Hawkes :  Dawn of the Gods, 243.o.

9. Jacquetta Hawkes :  Dawn of the Gods, 205.o.

10. A tel amarnai táblák 9. levele :  „Niphururia, Eg(iptom) királyához mondá.  Ekképpen szóla Burnaburiás, Karaduniasnak királya, az ő testvéréhez.  Jól valék.  Te veled, a Te házadnak népével, a feleségeiddel, a Te fiaiddal, a Te földjeiddel, a Te vezéreiddel, a Te lovaiddal és harciszekereiddel is legyék minden jól.  Miképpen az én atyáim és a Te atyáid egyik a másikával megtartanának barátságos kapcsolatot, küldének egymásnak gazdag ajándékot és meg nem tagadának soha az egyik a másikától semmi jó kérést, mostan az én testvérem külde két mina aranyat ajándék képpen.  De, ha mostan az aranynak bősége van, küldjél nekem annyit, mint a Te atyád.  De ha azban hiányság van, küldjed nekem felét annak, amit a Te atyád küldött.  Miért küldtél Te nékem két mina aranyat ?  Mostan, miként munkám az Isten Hazán igen nagy, és elkészültét nyomatékkal magamra vállaltam volt, küldjél sok aranyat.

Aligha kétséges, hogy az arany ekkoriban már az ezüst, tartalékkénti kiegészítőjeként kezdett működni, hozzávetőlegesen 13:1 arányban.  Ennélfogva talán feltételezhetjük, hogy a nemes Burraburiast más is noszogatta mint pusztán az istenesség.

11. Alexander del Mar :  History of the Precious Metals, 47-50.o.

12. Breasted :  A History of Egypt, 480, 481.o.

13. Cyrus Gordon :  Ugaritic Literature, 120.o.

14. Cambridge Ancient History, II.k.16.o.

15. Jacquetta Hawkes :  Dawn of the Gods, 209.o.

16. Cambridge Ancient History, II.k.l9.o.

17. Charles Wolley :  Prehistory and the Beginnings of Civilization, 651-658.o.

18. Charles Woolley :  Abraham, 23, 24.o.

19. Idézet a Sumér Király Lista Woolley általi fordításából (Excavation at Ur, 249.o.).  Egészében így hangzik :  „Eljött az Ár.  Az Ár után újra Királyság ereszkedett le a magasból.”

20. Madden :  Coins of the Jews, 29.o.

21. Woolley :  Abraham, (1937) 23-24.o. :  „Az észak-szíriai partokon lévő Ras Shamraban nem régiben meglepő okmányok kerültek napvilágra.  Az ie. 14. századból származó ezen ékírásos agyagtáblák nem szótagokat jelölnek, mint a babilóniai nyelvben, hanem egy abc betűit.  A nyelv maga, héberhez közel álló, egyfajta arámi.  Ebből azt szűrhetjük le, hogy az Exodus korára egy Szíriában élő és az izraelivel rokon nyelvet beszélő nép már annyira hozzászokott az írás fogalmához, hogy nyelve sajátosságainak megfelelőre módosította a régi Suméria és Babilónia bevett írásrendszerét.”

Azonban az Őskor és a Civilizáció Kezdetei című, utolsó munkájában Woolley már azt írta, (651-658.o.) hogy az ókori Szíria különböző írásrendszerei — köztük az általa a görög ősének tartott föníciai — mind az egyiptomi képírásból származtak.  Ez megegyezik Madden 1881-es nézetével.