David Astle
The Babylonian Woe

III. FEJEZET
PER ME DEI REGNANT

Trója, Orchomenos, Tyryns, Bogazköy, Mykénai, Knósszosz és még számtalan más, ismeretlen város és állam uralkodóinak város-állami — gyakran nem is selytvén a közeledő veszélyt — mind füstölgő rommá váltak vad emberek áradata előtt, kik vérszagú kardjaikkal halált hoztak az Isten által elrendezett korokra.  Ilyen ember volt az aranymaszk viselője is, kit Heinrich Schlieman Mykénaiban talált és akiről azt tartják, az örök álmát alvó Agamennon.

Kardjával eltemetve, egyik kezében még sírjában is azokat az aranykorongokat szorította, mik nyilvánvalóan a gazdagságot és hatalmat jelentették.

Ez arra mutat, hogy az olimposzi társaság legendájában élen álló istenkirály már feladta hatalmát és népe szabadságát és megengedte, hogy a Babilónia távoli irodaházainak homályában ólálkodó rejtélyes árnyak a gazdagsággal tegyék egyenlővé az aranyat és a pénzt.  Ez által feledésbe merült a Mindenható törvénye, melyben a pénz csupán eszköz, mi segíti és szabályozza az emberek közötti cseréket.

Az uralkodók szemében most már a kalmár és a bányamester nemesfémdarabkái jelentették a hatalmat.  A kardérlehányt városokban kifosztottak élőt és holtat, hogy a zsákmányolt nemesfémért Mezopotámia és Egyiptom városaiban készült(1) luxus cikkeket vehessenek asszonyaiknak.  De ettől fontosabb volt, hogy az aranyért megszerezhették a legjobb fegyvereket és az olyan mesteri páncél öltözeteket, amilyet Görögországban is találtak (Dawn of Gods, 135.o.).

Így felkészülhettek a következő támadásra.  Bizonyára akkoriban is úgy lehetett mint ma, amikor a kijelölt új támadók — a kommunisták — az angol-szász népek műszaki tudásából származó fegyverekkel készülhetnek elpusztításukra.

Semmi kétség, hogy uralkodói mivoltuknál fogva minden arany, legyen az ékszer vagy pénz, az ő kezükön ment keresztül.  Világosan erre utalnak a Trójában talált aranygyűrűk és korongok és a piciny, kettősfejű aranybalták.  De az a négyszáz aranydarab és százötven aranykorong is, amit Schlieman(2) Mykénaiban talált.  Ezek ie. 1500 körüli időből valók és láthatóan egyfajta kötelezvények vagy pénzek.  Seltsman feltételezése szerint (Greek Coins, 5.o.) az egyik mükénéi királysírban talált aranyspirálok az égei kis talentum nyolc és fél grammjához arányultak.  Seltsman a kis tálentumot tartja az égei aranyegységnek.  E feltételezés azt sugallja, hogy az aranyegység már abban a korban is használatos volt a nemzetközi kereskedelemben.  A III. Tahutmes idején (ie.1501-1447) Egyiptomban forgalomban lévő aranyszál gyűrűk némiképp alátámasztják e feltételezést.  Meghatározott súlyú arany- vagy ezüstpénz — akár gyűrű, akár érme — mindig is kívánatos a nemzetközi kereskedelemben.

Érdekes és jogos kitérőként megemlíthető, hogy valószínűleg már az úgynevezett Régi Királyság utolsó éveiben is szerepet játszott Egyiptom gazdaságiéletében a spirál- avagy gyűrűpénz.  Figyelembe véve, hogy a 6. dinasztia idején 90 évig uralkodó II. Pepi korában az egyiptomi kereskedelem az egész ismert világra kiterjedt,(3) a gyűrűpénz használata és az azzal való visszaélés jelentős tényező lehetett a királyi hatalom néhány évvel későbbi összeomlásában.  Az is biztos, hogy a korabeli nemzetközi pénzhatalom — bármilyen alakban is létezett — állt ezen összeomlás hátterében.

A héber feljegyzések szintén igazolni látszanak ezen nemesfémspirálok használatát, mint külföldi kereskedelmi egyenlegek rendezésének eszközeit, vagy gazdagság raktározóit.  Madden(4) szerint, az ősi héber feljegyzések nem említenek aranypénzt, pedig Ábrahám vagyona nagyrészt arany volt.  Nem kétséges, hogy Ábrahám Urból származott és a gutiak rombolásának idején hagyta el a várost.  Nem pénzre utal a hatszáz sekel súlyú arany, amit Dávid Ornan szérűskertjéért és ökréért fizetett(5) vagy a hatezer sekel arany, amit Naaman Izrael királyának vitt.(6)  Az Ó-szövetség más említései sem aranyérme-pénzre utalnak :  „kitöltik az aranyat az erszényből és ezüstöt mérnek a mertékkel,”(7) „Színaranyért meg nem szerezhető, ezüsttel meg nem fizethető.”(8)  Az aranyat általában személyes ékként(9) és a templom díszítésére használták.

Lehetséges tehát, hogy ékszer- vagy gyűrűpénz egyfajta rendszere volt használatban.  Ábrahám szolgája „egy arany függőt, amelynek súlya fél sikulus és két karperecet, a melynek súlya tíz arany”(10) adott Rebekának.  Ez azt bizonyítja, hogy az ókori héberek maghatározott súlyúra készítették ékszereiket, hogy ismerjék pénzhelyettesítő értéküket.  Az egyiptomiak ékszer és gyűrűként tárolták a nemesfémet.  Ezt nem csak a Lenormant és Maspero által említett régiségeken látható jelenetek bizonyítják, melyek arany, ezüst- és rézgyűrűk mérlegelését ábrázolják, hanem a régészet olyan leletei is, mint a Tel Amarna-ban talált rézgyűrű, amin Kuen-Aten, hikszosz uralkodó neve látható.(11)  Látszólag e gyűrűk tartották fenn a tel amarnai kincstárat, és, ebből adódóan, még kétszáz évvel a hikszoszok kiűzése után is forgalomban voltak.  Breasted szerint a Régi Királyság idején rögzített súlyú arany- és rézgyűrűket használtak a nagyobb üzletekben és „kő súlyokat is jelöltek e gyűrűk egyenértékével.”(12)  A banktevékenység, avagy magán pénzteremtés és kibocsájtás tanulmányozói számára ez sokatmondó megállapítás.  A kőre vésett fizetési ígéretek pénzkénti forgalma félreérthetetlenül pénzteremtő titkos szövetség működésére utal.  Ez letett az a gyengítő erő, ami II. Pepi ie. 2476-os halála után fejetlenségbe és zűrzavarba süllyesztette az ismeretlen idők óta félelmetes ragyogásban uralkodó istenkirályok gondviselő törődését.

Mózes második könyvének egyik mondata is bizonyítja, hogy Egyiptomban ékszer vagy gyűrű alakjában tárolták a nemesfémet :  (kértek) „ezüst ékszereket meg arany ékszereket és így fosztották ki az egyiptomiakat.”

Feltételezhetjük, hogy amikor Jákob fiai Egyiptomba mentek búzát venni, gyűrűpénzt használtak.  Mózes (I.42.35) csomópénzként említi pénzüket.  V. könyvének 14.25. pontjában pedig ez áll :  „Akkor add el pénzen, kösd a kezedbe a pénzt és menj arra a helyre a melyet kiválaszt az úr, a te Istened.” Heinrich Schlieman ásatásai Mykénaiban is találtak ilyen gyűrűpénzeket.

Tehát az élet és halál természetes rendjének papkirályt átható erői és a Schlieman által feltárt trójai és mykénai oromzatok építőit hajtó erők szövetségének eredménye volt a görög városállam.  Létét ama ismeretlen hosszú időszaknak köszönhette, amelynek eseményei Knóssos és Mykénai végső napjaihoz vezettek.  A pap- vagy parasztkirály, már nemesfém kincse súlyában mérte gazdagságát.  A bankárok alkalmazásában álló fegyverkészítő mesterek mohón elfogadták e sárga fémet.  Az ókori kelet ezen városaiban a pénz mesterei tartották a kezükben a kereskedelmet és a fizetőeszköz-kibocsájtást és így az istenakarat vezetésének dicsfénye már kihunyt bennük.

Isten Kréta erődjében meditáló földi fia a nép elkötelezettje volt és felsőbb akaratból mint az élet piramisának csúcsa szolgált.  Látszólagos sziklaerőssége és istenszerű királysága ellenére, (amit a „Wanax" cím is jelölt) Mykénai, Trója és más városok parasztkirálya, az arany- és ezüstkészleteket és a rabszolga-kereskedelmet kézben tartók eszközeként létezett. Ezen osztály tagjai az árak ellenőrzése által befolyásolni tudták mindazon, látszólag erős államok jólétét, amelyek megengedték, hogy az ezüst nemzetközi értékelése szabja meg az országon belüli értékeket.  Ez volt a helyzet az anyaország legtöbb városában.  Valószínű, hogy az összeesküvők, a mai helyzethez hasonlóan, egységes csoportot alkottak és átszőtték e városok papságát és tudós rétegét, bár maguk egész más származásúak voltak.

A nagyon régi Suméria kiváltságos osztálya példaként szolgálhat.  Ezek az emberek hozzájuthattak a templom hiteléhez és így hatalmukban tarthatták a szamárkaravánok vezetőit, kik e hitelt — avagy a város istenének rendelkezését — forgalmazták.  Tábláikra vésvén az ezen hitelre alapozott kölcsön jegyeit, vásárolni tudtak vagy kiegyenlíthették korábbi tartozásaikat.  Karavánozók ezen örökletes utódai szükségszerűen mint nemesfémügynökök és bankárok is működtek és feltétlenül tisztában kellett lenniük az ezüst külkereskedelmi egyenlegek rendezésében viselt szerepével és pénzelszámolás alapmértékekénti felhasználhatóságával.  Suméria városállamainak későbbi napjaiban, amikor már megindult a romlás, a gyenge és hitehagyott papság feltehetőleg nemcsak a kereskedelem ügyeit bízta a kalmárokra, de a más államokra vonatkozó döntéseket is.(13)  Pedig ezeknek meghatározó szerepük volt a város istenének nagyságára és jogainak folytonosságára nézve.

Ezen emberek szemléletének nemzetközi jellege bizonyosan másként alakította döntéseiket mint Isten igaz szolgájának odaadása, minthogy kétségtelenül a szamárkaravánozóktól származtak, kik arra születtek, hogy minden nép között otthon legyenek, de soha ne feledjék a kalmár sajátságos foglalkozását és a nyerészkedést.Valószínű tehát, hogy a habiru(14) őseit, a karavánozókat kell szemügyre vennünk, ha látni akarjuk honnan ered a kalmár előtt felkínálkozó lehetőségek ismeretének széleskörű elterjedése és az ezüst használata által elérhető, kereskedelem feletti egyeduralom módszereinek kifejlesztése.  Ismerniük kellett az arany és ezüst átváltási arányának helyenkénti eltéréséből és a pénzmennyiség növeléséből eredő gazdagodási lehetőségeket — melyek azok előtt nyitva álltak, kik oly bizalmat élveztek, hogy az emberek örömmel letétbe helyezték náluk értéktárgyaikat.

Minthogy Sumér és Akkád országaiban és általában az egész földrészen már régóta ismert volt a nemesfém alapú elszámolás, hosszú idő óta az ezüstforgalmazók, a pénzkölcsönzők és a hozzájuk kapcsolódó kalmárok tarthatták kezükben az értékek szabályozását.  Az ezüstön keresztül befolyásolhatták a pénzt, a pénzteremtésen keresztül pedig a manufaktúrákat.  Webster így ír erről Mykénaitól Homéroszig című könyvében :  „Ugarit és Alalak kétségtelenül jobban törődött a manufaktúrákkal mint Knóssos és Pylos és az ezüst súlyegységei náluk már a pénz szerepét látták el.  Ezzel szemben, úgy tűnik a mükénéi központokban nem létezett ilyen mérték.”(15)  Azonban az a tény, hogy az achájok Mezopotámiából származtatták mertékrendszerüket, bizonyosan azt feltételezi, hogy minden mertékegységek legfontosabbika, a pénz is e forrásból származott.  Ezt a véleményt erősíti, hogy az ugariti mükén telepesek(16) nyilvánvalóan kapcsolatba kerültek az Ugarit és Alalak kézműiparát kézben tartó pénzhatalommal.

Webster később ezeket írja :

„Az alalaki táblák kovácsokhoz küldött rézszállítmányról is szólnak és tudatják, hogy kosarat vagy nyílhegyet készítsenek-e belőle.  Asszíria királya rezet küldött Mariba, hogy az ottani mesterek szeget készítsenek belőle.  Rendelkezesünkre áll egy pylosi jelentés, hogy favágók 150 tengelyt és 150 rudat szállítottak egy harciszekérgyárba.  Ugariti szövegek fegyver készítéshez küldött fáról, feljegyzések alalakhi kocsikészítőkhöz küldött faszállítmányról írnak.  Ehhez még hozzátehetjük a pylosi fatárgyakról szóló felsorolást, edények átvételi listáját és egy feljegyzést elefántcsontokról.  A mykénai manufaktúrák bizonyítékait némileg háttérbe szorítja a hatvannégy alalakhi üzletházról és azok termékeiről szóló feljegyzés.”(17)

Látható tehát, hogy ahol a pénz ezüstalaphoz kapcsolódott, ott szervezett ipar és fegyvergyártás fejlődött ki.  Figyelemre méltó, hogy a magán kibocsájtású pénz és az abból kinövő magánipar területileg és időben ennyire egybeesik harcias népek vándorlásával és az ókori kelet ősi birodalmainak összeomlásával.  A hódító népeknek a legjobb fegyverekre volt szüksége.  A legjobb fegyvereket azonban a magán ipartól kellett beszerezni.  E magániparnak pedig ezüstre vagy aranyra és rabszolgákra volt szüksége fizetség képpen.  Háború útján mindkettő beszerezhető.  Az összefüggés világos — több háború, nagyobb ipar és nagyobb szükség a pénzteremtők főkönyvének bejegyzéseire.  így egyre nőtt a rabszolga-kereskedelmet és az ipart pénzelő magán pénzteremtő hatalom ereje.

Következésképpen, ha az ezüst nemzetközi értéke határozta meg az értékeket, akkor — az ókori kelet templomvárosainak szívében nyugvó életerőtől függetlenül — a nemzetközileg üzletelő ezüstalkuszok szabták meg a fegyverek készítését és elosztását, ami a nemzetközi hatalmi helyzet legfontosabb tényezője.

A munkaerő — a rabszolga-kereskedelem — kézben tartása által olyan helyzetben voltak, hogy a korabeli legjobb fegyvereket bocsájthatták a velük együttműködő és céljaikat szolgáló uralkodó rendelkezésére.  Világos, hogy ugyanígy vissza is tarthatták a fegyvereket és a nyersanyagokat a nekik nem tetsző királyoktól.  Akárcsak ma, a régi időkben is így volt ez, egy olyan világban, ami odáig süllyedt, hogy a pénzt tette legfőbb céljává.  Ha egy állam visszautasította a nemzetközi pénzhatalmat — mint Spárta és Róma, vagy napjainkban a Szovjetunió — fel kellett készülnie a katonai önellátásra.

Valószínűnek látszik, hogy a lineáris "A"-ként ismert képírási rendszeren keresztül üzenetét elküldő krétai civilizációt görögül beszélő nép hódította meg.  Ez ie. 1700-1600 körül történhetett.  Ilyen hódításra utal az is, hogy a lineáris "A" rendszer tovább fejlődése ie. 1500 táján a görög gondolatközlés eszközévé vált.(18)

Breasted írja, hogy ugyanebben a korban, ie. 1675-ben, a sémita hikszosz behatolt Egyiptom delta-vidékére és teljes katonai felsőbbrendűséget nyert a ló és a harciszekér Egyiptomban addig ismeretlen alkalmazásával.(19)

Az ugariti és alalakhi táblák — bár jóval (350 évvel) későbbről származnak — azt mutatják, hogy ez a vidék volt az, közel a ciprusi rézhez és libanoni fához, ahonnan a pénzhatalom a Krétát és Egyiptomot elárasztó nyugtalan népeket fegyverezte.(20)

Az Egyiptomot legyőző harciszekerekért csakis a zsákmányból, a sírok és templomok kirablásából és a rabszolgává tett nép eladásából fizethettek. I. Ahmose (ie.1557-1500) végül utolsó erősségükből, a delta keleti határán lévő Avarisból(21) is kiűzte a hykszoszokat.  A következő uralkodó, III. Tahutmes (1500-1447)(22) pedig szívósan az Antioch-öböl felé támadt, mert lathatóan az ellenség szívébe akart hatolni és le akarta rombolni gazdasági és ipari központját.  Azonban nem tudni hogy az még mindig Ugarit és Alalakh környékén volt-e, vagy már odébbállt és a Kádesi királyság falai mögött, talán Mittaniban bujt meg.

Nyilvánvaló, hogy minkét fél egyenlő mértékben hozzájutott a nemzetközi hadiipar termékeihez.  A megiddói csatában (ie. 1479) III. Tahutmes legyőzte a kádesi királyt és szövetségeseit és 924 harciszekeret és 200 páncél öltözetet zsákmányolt.(23)  Ebből joggal feltételezhetjük, hogy az egyiptomi hadaknak is legalább ezer harciszekér állt rendelkezésére.  Ehhez képest macedón Sándor meggondolatlan kalandornak tűnhet, ha figyelembe vesszük, hogy az issosi csatában (ie. 333) egész hadserege alig tett ki többet, mint Dárius görög zsoldosai, kik csupán kis részei voltak a perzsa óriási, bár fegyelmezetlen hadainak.(24)  III. Tahutmes nagy és ősi állam istenkirálya volt, mely súlyos leckét kapott a hikszoszoktól a modern hadviselés fontosságáról.  2000 éves királyi ház leszármazottja volt és nem valószínű, hogy gondos tervezés és szervezés nélkül indult volna külföldre.  Harciszekerei készítéséhez szükség volt Szíria és az Antioch-öböl fájára(25) és Ugarit és Alalakh szaktudására.  De olyan pénzügyi és ipari szervezetre is, amilyen Kádest, a hikszosz politikai és katonai hatalom utolsó fellobbanását támogatta.(26)

Ebből azt szűrhetjük le, hogy a pénzteremtő hatalom bizonyára felállított valamiféle ügynökséget Egyiptomban.  Az ország helyzetéből adódóan, ez mindenképpen érdeke lehetett.  A III. Tahutmes és a föníciai városok, főként Tyre közötti egyezmény jól mutatja a kereskedőknek tett engedményeket.  De nem tehetett mást, mert csak így tudta megszerezni a Kádes elleni hadjárathoz szükséges tengeri hatalmat.  A napi vásárlásokra Egyiptomban forgalomban lévő, néhány szemer (1 szemer = 0.07gr) súlyú arany és ezüst gyűrűk ténye sejteti a föníciai városok világkereskedelmét hajtó nemzetközi pénzhatalomnak tett engedménye természetét.(27)  A mittani királyok természetes ellenségei, a hettiták által a fáraónak küldött ezüstrúd jelzi mi volt az, ami Egyiptom számára legtöbbet ért és barátságát megnyerte.

Láthatóan még meg volt az egyiptomi templomok óriási vagyona és földbirtoka és továbbra is kereskedelmi utakat vezettek.  Azonban Breasted számításaiból kitűnik, hogy III. Ramszesz idejére (ie.1198-1167) már azok kezében volt a királyi uralom mögötti valós hatalom, akik a magántulajdon felfogását hirdették.  Eddigre már minden ötvenedik ember és a föld egy hetede az ő kezükben volt.  A királynak és a templomnak tulajdonképpen nincs szüksége vagyonra, hiszen Isten akarataként ők minden és minden az övék.  A magántulajdon gondolata abból a jogból eredt, amit e személyek máris bitoroltak, nevezetesen a pénz kézzelfogható vagy elvont egységének létrehozása és kezelése és a magánvállalkozás ebből következő serkentése (vagy sorvasztása).  Az élet szerkezetének ezen változása annyira előrehaladt, hogy az első jeruzsálemi héber király, Salamon idejében (kb. ie. 955) a krónikás már ezeket írhatta :  „Egy harciszekér feljöve Egyiptomba hatszáz sikulus ezüstért.”(28)  Ez azt jelzi, hogy a nemzetközi pénzhatalom elég biztonságosnak tartotta Egyiptomot ahhoz, hogy odatelepítse legfontosabb iparágát, a fegyvergyártást — legalábbis azután, hogy a barbár, de képlékeny líbiai dinasztia került hatalomra.

A nemzetközi pénzhatalom behatolását mindig az ősi szokás és erkölcs sorvadása és az önbírálat és önfeláldozás ebből adódó elmúlása követi.  A pénzhatalom és a kor katonai erői számára szükséges főbb fegyvermanufaktúrák folyamatosan fenntartották magukat.  A központ valószínűleg olyan körzetben lehetett mint ma Svájc, amit az összes hatalom semlegesként kezelt és minden állam hadserege tiszteletben tartott.  Kádes és szövetségesei, Arados és Symyra volt az a katonai erő, amit III. Tahutmes el akart pusztítani.(29)  Minthogy az ie. 13. században (lerombolásukig) kiterjedt kereskedelmet folytattak, okkal feltételezhetjük, hogy az Orontes alsó folyásánál levő Alalakh és Ugarit volt a pénzforgalmazás korabeli központja — még ha pénzhatalmuk gonosz forrása Babilóniában székelt is.

Ha e városok az ie. 13. században a fegyvergyártás és a kereskedelem központjai voltak, feltételezhető, hogy kétszáz évvel korábban is ilyen szerepük volt.  Ezt alátámasztani látszik a föníciai városok és Tahutmes közötti egyezmény.  Tehát, amíg e területek sértetlenek maradtak, a nemesfémforgalmazók zavartalanul irányíthatták a hadiipart és mindig olyan helyzetben lehettek, hogy a legjobb fegyvereket a sötét ügyleteiket legjobban szolgáló államnak juttathatták.  A nagyszerű Egyiptom III. Tahutmes utáni uralkodói láthatóan semmit sem tudtak az alsó-Mezopotámia ősi bazárjaiból származó nemzetközi erő hatalmának mértékéről és nyilvánvalóan szükségük volt jóindulatára, hogy a kor fejlett hadviseléséhez szükséges fegyvereket és anyagokat beszerezhessék.  Bár az Egyiptomi Birodalom korábban a babiloni pénzhatalomtól független közöspiacként működött, a háborús szolgálatiért kapott engedmények segítségével a pénzmesterek újra beleszőhették magukat az ország életébe és létrehozhatták szokásos, színfalak mögötti hatalmukat.  Feltételezhetjük, hogy visszanyerték ezer év előtti befolyásukat, amikor érmék értékét jelképező kősúlyok(30) voltak forgalomban.  A pénzhatalom tevékenységét jelzik a James Mellaart által Dorakban feltárt(31) egyiptomi termékek és a Krétán előkerült(32) vázák és elefántcsontpecsétek.  Ezek mindegyike ebből a korból származik és nem valószínű, hogy uralkodók közötti ajándékok lettek volna.

A pénzteremtő erő ősi hatalomfenntartó eszközei — az úgynevezett szabadelvűség és a haladás — ugyanoda juttatták Egyiptomot mint ahol Akhenaton korában volt.  A Tel Amarna levelek érzékletesen szólnak a kor romlásáról és önpusztításáról, a régi értékek és hitek megtagadásáról és az uralkodók fásultságáról.  Az időszak elkorcsosulását és önelégültségét mutatja a fáraó ázsiai vazallusainak hiábavaló segélykiáltása.  Jól szemlélteti ezt az ősi Jeruzsálem királyának, Abdikhiba-nak kétségbeesett esdeklése,(33) hogy segítséget kapjon a habiru támadásai ellen.

Ugyanakkor Mykénai halálgödreinek komor harcosai egyre erősödtek és lehetett rájuk számítani, hogy nemesfémmel és rabszolgával lássák el a világ pénzmestereit. Ezen, Homérosz hőskölteményeiből ismert, rabló királyok csupán eszközök voltak, mik által az istentelenség titokzatos imádói — a Mezopotámia városaiból kinőtt pénzteremtő erő irányítói — láthatatlanul, de mindent látván, alááshatták az ókor templomállamait :  Krétát, Mykénait, Tróját, Bogazköyt Egyiptomot.  Oly annyira, hogy Egyiptom kivételével még emlék is alig maradt róluk — de még korukról sem, ami Görögország és Róma virágzásaként ismeretes.

Mit akart hát a kor nemzetközi pénzteremtő szövetsége azoktól az államoktól, melyek határozottan tiltották mesterségüket és letelepedésüket és visszautasították az élet rendjét és békéjét megrontó hízelgésüket ?  Mi mást, mint a zsákmányt !  Azért hoztak észak és dél messzi földjeiről vad népeket és kínálták nekik az édes illatú nőket, a csodás kerteket, az arany és ezüst csillogását, hogy a rombolás utáni fosztogatás zsákmánya végül is az ölükbe hulljon.

Nem tudjuk mikor, miért és hogyan tűnt el a számtalan ismert és ismeretlen város és állam.  De voltak olyanok is mint Pylos,(34) Knóssos(35) és Ugarit,(36) ahol a tűz volt a végső martalóc és örök időkre a történelembe égetvén az agyagtáblák feljegyzéseit, élesen meghatározta a végpusztulás tényét.

Ha sikeres lett volna észak és dél viszonylag vad népeinek utolsó Egyiptom elleni támadása, most ott is ilyen kép tárulna elénk, de nem így történt és az ország fáradó kézzel továbbra is a történelem lapjaira írhatta nevét.  Világos, hogy nem vaktában jött létre — Merneptah fáraó uralkodásának idején — az északi és nyugati népek Egyiptom ellenes szövetsége.  A tehennuk, serdenek (vagy szardinok), sekelesek (vagy szikelik, Szicília őslakosai), achájok, lyciaiak, teresek (vagy etruszkok), danaek (nyilvánvalóan az északi partok gótjai, valószínűleg azok ősei, akik az izraeli szövetségben danokként(37) szerepelnek), "Tenger Népeiként" ismert szerveződése csakis Líbia királyának, Meryey-nek tanácsadóinál nemzetközi szempontból bölcsebb szakértők útmutatásai alapján válhatott viszonylag fegyelmezett csoporttá.  Egyiptomban még a hykszosz fosztogatás után is óriási mennyiségű aranyat őriztek templomokban és a temetkezésiházakban.  A nemzetközi nemesfémforgalmazók szempontjából tehát mindegy volt ki győz, mert nekik a háborúból volt hasznuk és boldogan követtek bármely győztest.

A főként az egyiptomi íjjászok ügyességének köszönhető teljes győzelem után 9.000 kardot és 120.000 egyéb hadfelszerelési tárgyat tettek le Merneptah előtt.  Több mint 3.000 arany és ezüst tárgyat szedtek össze az ellenséges vezérek táborából.



Megjegyzendő, hogy bár a perire-i csatában elesettek java része nyugatról származott, a versike szerint Merneptah mégis azonnal kelet felé fordította figyelmét.  A sírkő feljegyzéséből ítélve, gondja lehetett egy bizonyos Izraelre, amiről ennek előtte nincs említés az egyiptomi történelemben.  Kánaáni törzsek által az ie. 13. században alapított szövetség lehetett.  Olyan csoportok tartozhattak bele, mint az I. Ahmose által sivatagba űzött hykszoszok(39) töredékei, a "Tenger Népeitől" elszakadt nemzetségek és habiru közösségek.

De, hogy ki kicsoda és miért és hogy volt, az nem érdekelte a Babilonban vagy Urban (vagy ki tudja hol) székelő szellemi központot.  Bárkinek is mondták magukat, nem jelentett semmit.  Függetlenül attól, hogy övék volt-e amit magukénak vallottak, halál és pusztulás volt aratásuk.  Az öldöklés és rombolás közkézre juttatta a raktárak nemesfémét és rabszolga csordákat gyűjtött a távoli bányákban elemésztődöttek helyére.(40)

Emellett, a királyi hatalom gyengülésével a nemesfémforgalmazók által kézben tartott kalmár osztályok titkos rétege nagyobb termelést tud majd finanszírozni mint a korlátozott templom kölcsönök idejében.  Oppenheim professzor arámi nyelvűnek tartja e réteget.(41)  A templom célja az volt, hogy az embereket istenes életre nevelje és visszatartsa őket a tisztességtelenségtől.  A magán pénzteremtő hatalom pontosan ennek ellenkezőjével foglalkozott, mert a következesképpeni zűrzavarból csakis előnye származhatott.  A család, az otthon és a hagyományok felbomlásának következtében a nép gyökerét veszti és könnyebben igába hajtja fejét.(42)  A papság megrontása volt tehát az összeesküvők célja.  Ha a papság szem elöl veszti magasztos küldetését, további céljaik már könnyen elérhetők.

„A harmadik szint okmányai családok körüli közösségi mezőgazdasági szervezetekről és de facto magán vállalkozású, önrendelkezésű gazdasági egységekről árulkodnak.  Az adatok fontossága és eloszlása az idővel és térséggel változik.”(43)

A magánkibocsájtású ezüstre alapozott pénztől függött az egyéni vállalkozás.  A nemesfém forgalmazóinak szüksége volt a templom jóváhagyására, hogy megalapíthassák manufaktúráikat.  Ha a papok beleegyezésüket adták, akkor már bizonyára elég romlottak voltak ahhoz, hogy ne zavartassák magukat a küldetésüket érő romboló hatás miatt.  Az ezüstalaphoz kötődő értéktőzsdék bővülésével, az esetleges megvesztegetésen kívül semmiféle komolyabb nemesfémkibocsájtásra nem lesz szükség, mert az állítólagosan letétbehelyezett ezüst, vagy más érték ellenében kiállított hamis nyugták foglalják el a pénz helyét.  A nemesfém használatához kapcsolódó csalásokról és a ma tőkeként ismert fogalomról nyert ismereteik tökéletesedésével, az ezüst és a rabszolgák áramlását irányítók kiterjedt magán ipart hoznak majd létre, aminek legfontosabb része a hadiipar lesz.  A bankárok mindig találhattak pénzéhes és becsvágyó embereket, kik kaphatók voltak bármely iparág előmozdítására.

Az emberek láthatóan elhitték, hogy a bankárnál feltételezetten megőrzésre elhelyezett betétek ellenében kiállított, ezüst súlyegységeit jelképező nyugta pénz.  E közfelfogás valóban azzá tette azt és a nemesfém alkuszoknak csupán az agyagtáblák előállítási költségét kellett fedezniük.

Mezopotámiában Suméria ie. 2270-es guti megszállásával kezdődött el a nemzetközi pénzteremtő szövetség végső támadása.  Visszahódítás és újra meghódítás után, a harc ie. 2030-ban ért véget, amikor elamita és amorita lázadók legyőzték Ur birodalmát és Susánba hurcolták Ur Nannar Hold Isten kultikus szobrát és Ibi-Sin királyt.  A diadal után a nemzetközi pénzhatalom ügynökei a liberalizmus és az engedékenység felhasználásával gyorsan bevégezték a pusztítás munkáját.(44)  Ie. 1900-ra a sumérok teljesen elvesztették nemzeti és faji azonosságukat és életerejüket.  Ezt követőleg már csak (a pénzt kivéve) hovatartozás nélküli, kevertfajú népről beszélhetünk.(45)

A történelem tanúsága szerint, a pénzhatalom kiszolgálói kétes ősöktől származtak.  E, faji öngyűlölettől eltöltött gazemberek különösen szembetűnőek a nemzeti kimerülés idejében, mert még fajtájuk lealacsonyítása és elzüllesztése árán is készséggel elégítik ki azokat, kiket uraiknak hisznek.  Az angol-szász világ szabályozott közvéleményének közönyösségétől a fajtalankodás elburjánzásig, sok példa van erre. A helyzet nem fajulhatott volna idáig az úgynevezett vezetők szemet hunyása nélkül.

A karavánozás ie. 1800 körüli erőszakos megszakításáig,(46) Mezopotámia termékei, ezüst és nyersanyagok ellenében, továbbra is észak felé áramlottak.  Nem kétséges, hogy megmaradt a korábban az uri 3. ház által ellenőrzött kereskedelmi terület, csak most már nem Ur Nannar volt az aláíró hatalom.

A titkos pénzteremtő eljárásból adódóan, a mezopotámiai síkságról kiinduló nemzetközi kereskedelem ösztönözte a mai közel-kelet korabeli országainak növekvő kézműiparát.  A kereskedelem dél felé vonzotta Görögország, Trákia, a Kárpátok és Illyria minden ezüstjét, ami az egyenlegek rendezésére végül is Mezopotámiában állapodott meg.

Ebből következőleg, az Arám, Arábia és Egyiptom feletti asszír hatalomátvétel idejére — az időszámításunk előtti első évezred első felére — már feledésbe merült, hogy a pénz a város istenének teremtménye, hogy a nép jól és igazságban élhessen.  Most már a magánszemélyek által forgalomba juttatott ezüst volt a pénz és a feltételezett ezüsttartalékra alapozott, főkönyvi-jóváírás pénz fordított piramisával mesterkedő személyek bitorolták a templom alapvető hatalmát — a csere egységének létrehozását és kiutalását.  Tehát a város teljes szervezete az ölükbe hullott és ahol korábban odaadó papság gyakorolta a kedvezményezés előjogát, most ezen új, nemzetközi erők gyűlöletet és gyanakvást terjesztettek.

Titokban az "állandó forradalom" eszméjét hirdették, mert az volt a legmegfelelőbb befolyásuk fenntartása céljából.  Ha visszatért az Isten rendelte természetes és szilárd kormányzat, azonnal gyökereinél kezdtek áskálódni, míg le nem döntötték.  A nép kuszaságából, a család felbomlásából, a bujaságból és részegségből és a gyűlölet erősödéséből gyarapodnak ők.  Ahol a természetes nemesség visszatérésének jeleit látták, ott azonnal megvonták az anyagi kedvezményeket.  Az volt az ő emberük, kit alantas szándék és állati vágyak emésztettek.  Ki készséggel a gazdái által tervezett sorsra juttatta felebarátait.

Bár némely papság továbbra is erős templom szervezetet tartott fenn, feltételezhető, hogy ez csak a nemzetközi értéktőzsde urainak tiszteletben tartásával történhetett.  Ez volt a helyzet Egyiptomban, ahol megmaradhattak a templom földjei, mert a papság alkalmazkodott a fáraó(47) fejedelméhez, (vezír) Józsefhez.  Így vették rá a romlott és rövidlátó papokat, hogy beleegyezésüket adják az általuk képviselt isten ellenségeinek trónra ültetéséhez.  Merthogy József nyilvánvalóan a pénzhatalom ügynöke volt és de facto, ha nem de jure, ő állt a fáraó helyén.




1. Heinrich Schlieman :  Mycenae, 157, 241, 242.o.

2. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a rengeteg nemesfém között nagyszámú osztrigahéjat, felnyitatlan osztrigát és vulkáni üveg (obszidián) fegyvert találtak.  Bár Schlieman meg volt győződve róla, hogy a hősöket Trója falához vezető Agamennon sírját tárta fel, a vulkáni üveg fegyverek és az osztrigahéjak azt feltételezik, hogy Agamennon koránál jóval régebbi időbe tartozik.  Talán még a Suméria, Kréta, Mykénai, Egyiptom és a hettiták ókori világát leromboló zavargások előttről való.

Schlieman ásatásainak idejében gyakorlatilag semmit sem tudtak a kagylópénzek régmúlt időkbeli használatáról.  Azonban a közelmúlt tanulmányainak ismeretében (Einzig :  Primitive Money; Kingston-Higgins :  A Survey of Primitive Money) világos, hogy a mykénai sírokban talált osztrigahéjak jóval régebbi időre utalnak mint amikor Agamennon és hősei éltek.  Egy majdhogynem feledésbe merült korba tartoznak, amikor a kagyló pénz volt és nemcsak az egyszerű társadalmakban, hanem jól szervezett kultúrákban is.  A kínaiak egyik legrégibb könyve, az I Ching, 100.000 halott kagylóval jelöli a gazdagságot.  Kang Hsi császár (1662-1723) — az isz. 120 körul élő Hsu Shin, Shou Wen című munkájára alapozott — híres lexikona azt írja, pei azokat a tengeri lényeket jelöli, amik kagylóban élnek.  A pei jel benne volt legtöbb, gazdagságra vonatkozó írásjelben.  A legújabb kínai szótárak sok ilyen jelében is benne van.

3. Breasted :  A History of Egypt, 142.o.

4. F.W. Madden :  Coins of the Jews, 9-10.o.

5. Krónikák, I. 21. 25.

6. Királyok, II. 5.5

7. Ézsaiás, 46.6

8. Jób, 28.15

9. Mózes, I. 24.22

10. Mózes, 14.22

11. Alexander del Mar :  A History of Monetary Systems In Various States, 38.o.

12. Breasted :  A History of Egypt, 97-98.o.  Régi Királyság utolsó éveiről így ír az Encyclopædia Britannica (9. kiadás) :  „A hatodik ház valószínűleg Egyiptom másik részéről származó család volt.  Számos feljegyzés maradt, melyek a korábbi uralkodók alattinál kisebb fokú memphiszi központosításról tanúskodnak és rabló és területszerző háborúk kezdetét jelzik.  E változásokhoz kapcsolódik a kevésbé kidolgozott szobrászati irányzat és a sírok üregeinek egyszerűbb megmunkálása — mintha az egyiptomiak szélesebb látóhatárt nyernének, avagy a vallást nagyravágyásra cserélnék.”

Azon is érdemes eltűnődni, vajon Egyiptom korabeli lakói nem-e a haladásként ismert, szükségszerűen felfordulást hozó forrongásra cserélték az élet igaz és természetes rendjének hosszú harmóniáját.  E “haladás” a magán (ennélfogva felelőtlen) pénzteremtő erő egyik hatalomfenntartó eszköze.

13. Nagyon valószínű, hogy ilyen időszak lehetett a mezopotámiai karavánkereskedelem ie.18. századi összeomlását megelőző néhány évszázad.

14. Albright professzor karavánkereskedelemre és az ie. 20. és 19. század szamárkaravánjaira vonatkozó tanulmánya szavaival :  „Figyelemre méltó, hogy Ábrahám rejtélyes foglalkozása világossá válik, ha az Ibri (héber) kifejezést az Apiru, korábban Abiru (szó szerint, valaki odaátról vagy túlról) szóval azonosítjuk.” (The Amarna Letter from Palestine;Cambridge Ancient History, II.k.17.o.

15. Webster :  From Mycenae to Homer, 22.o.

16. Jacquetta Hawkes :  Dawn of the Gods, 226.o.

17. Webster :  From Mycenae to Homer, 22.o.

18. John Chadwick :  The Decipherment of Linear "B"

19. Breasted :  A History of Egypt, 214.o.

20. Webster :  From Mycenae to Homer, 18.o.

21. Breasted :  History of Egypt, 217.o.

22. Breasted :  A History of Egypt, 284-321.o.

23. Breasted :  A History of Egypt, 292.o.

24. J.B. Bury :  History of Greece, 744.o.  Sándor teljes serege nem számolt többet mint 30.000 gyalogost és 5.000 lovast.  Dárius görög zsoldosai maguk 30.000 embert számoltak.

25. Encyclopædia Britannica, 9. kiadás, XXII.k. 823.o.

26. Breasted :  A History of Egypt, 293, 305.o.  298.o.  307.o.

27. Breasted :  A History of Egypt, 304.o.  491.o.  485.o.  491.o.  529.o.

28. Királyok, I. 10.29

29. Hatszáz évvel később Arados és Symyra Asszíria különleges figyelmét is felkeltette.  Ekkor, mint a többi arámi-föníciai városok ellenségeinek barátja és szövetségese.

30. Breasted :  A History of Egypt, 97- 98.o.

31. Stuart Piggot :  Dawn of Civilization, 168.o.  Webster :  From Mycenae to Homer, 28.o.

32. Renfrew :  The Emergence of Civilization, 448.o.

33. A fáraóhoz írt egyik legékesszólóbb levele :  „A Király egész földje el fog veszni.  Tekints Shiri (Seir) tartományra, egész Ginti-Kirmilig (Carmel) minden fejedelem elveszett és az ellenség győzedelmeskedik felettem.... amíg a hajók a tengeren voltak, a Király erős hada tartotta Narahint és Kasht, de most a Khabiri (Habiru) szállta meg a Király városait.  Nem marad már egy fejedelme sem Uram, Királyomnak, mindenki elpusztul.... Viseld gondját országodnak és... küldj csapatokat.... De ha az idén nem jönnek csapatok, küld el Uram tisztjeidet, hogy elhozzanak engem és testvéreimet, hogy Urunkkal, a Királlyal halhassunk meg.” Mialatt a fáraó és udvara Tel Amarnában idegen eszméktől átitatva egyvilágról és annak isteneiről ábrándozott, porba hullott az életerős őseik kardja által teremtett valós világ.

34. Jacquetta Hawkes :  Dawn of the Gods, 209.o.

35. Webster :  From Mycenae to Homer, 23.o.

36. Albright :  Syria the Philistines and Phoenicia :  „Az 1954-ben kiásott táblaégető kemencéből előkerült okmányok szilárd alapot szolgáltatnak Ugarit elesésének időpontját illetően, ami röviddel a táblák kemencébe helyezése után történhetett.  Két levél különösen fontos :  RS 18.38 és RS 18.40.  A második levelet egy ugariti tisztségviselő írta Ugarit királyához és közli, hogy Lawasanda-ban (Lawasantiya) van és Siannu királyával a keletről jövők közeledését figyeli.  Az utóbbi elmenekült és... megölték.”

37. A danok lehettek Homérosz Iliászának argívjai avagy danaänjai.  A messze lövő Apollo danaänokat elűző nyilai Merneptah fáraó rettegett íjjászaitól is származhattak.  Lehet, hogy az egésznek semmi köze sem volt a trójai eseményekhez, csupán a költő így fűzte össze a régmúlt történeteit.

38. Breasted :  A History of Egypt, 469.o.

39. Flinders-Petrie :  A History of Egypt, 256.o.

40. Diodorus Siculus megdöbbentő képet fest a rossz hatékonysággal működő aranybányák borzalmairól :  „Végtelen számban vannak e bányákba vetve és szoros őrizet alatt, összekötve, éjjel-nappal dolgoztatják őket.  Még szökésre sincs lehetőségük.  Barbár népek zsoldosai őrzik őket, kiknek nyelvét sem értik.  A felügyelők botjai szüntelenül munkára ösztökélik őket.  A legkisebb gondot sem fordítják e szerencsétlen teremtmények állapotára.  Nincs egy rongyuk sem amivel betakarhatnák meztelenségüket.  Bárki lássa őket, a szíve kell megszakadjon siralmas helyzetük miatt.  Még a betegek vagy csonkák számára sincs pihenés.  Az öreg kor, vagy a női alkalmatlanság sem mentség a munka alól.  Fütykössel hajtják őket, mígnem megtörnek nyomorúságuk elviselhetetlen súlya alatt és kibírhatatlan munkájuk közben hullanak halálukba.  Megfosztatván minden reménytől, már csupán szenvedéseiknek véget vető halálukat kérik.”

41. Leo Oppenheim :  Letters from Mesopotamia, 57.o.

42. Arisztotelész bírálta Plátót amiért asszonyközösséget javasolt az uralkodó osztály számára :  „Sokkal hasznosabb lenne, ha a földműves osztályra alkalmaznának ilyesmit.  Minthogy, ahol közösen tartják a feleségeket és a gyerekeket, ott kisebb a ragaszkodás (és Plátó elképzelése szerint így minden szeretet egyenlő lenne) és az erős érzelmi kötődés hiánya az alsóbb osztályok körében engedelmességhez és nem forradalomhoz vezet.”  Mint Sándor tanítója és tanácsadója és az assosi bankárkényúr, Hermias, unokahugának férje, Arisztotelész nyilván láthatta az ilyen kártékony filozófiák megvalósítására tett erőfeszítéseket.

43. Oppenheim :  Letters from Mesopotamia, 30.o.

44. Az uri 3. ház sírjainak viszonylagos szegénysége is a pénzhatalom sorvasztó hatásara utal.

45. L.W. King :  A History of Babylon, 2-3.o.

46. Albright :  The Amarna Letters from Palestine, II. 17-18.o.

47. Mózes, I.47.42.  Michael Grant az írja, vannak olyan történészek, akik e fáraót Akhenatonnak tartják.  Jews in the Roman World, 7.o.